Második lefőzés

A pálinkát kétszer főzzük. Így tudjuk biztosítani, hogy a legértékesebb, legízletesebb anyagok maradnak meg az italban. A második lepárlás sok tekintetben hasonló az elsőhöz, két dolgot mégis ki kell emelnem ezzel kapcsolatban.Az első dolog az üst megtisztítása. Sajnos minden óvintézkedés ellenére a cefre kissé odaégett a berendezésünk fenekére. Tökéletesen nem szedtük fel ezt a réteget, de a nagyját nem árt eltávolítani.

Már csak azért sem szükséges mindent kibányászni, mert - és itt át is térünk a második megjegyzésre - az első néhány deciliter főzet nagyjából úgyis kisöpör minden mérget, ami mozdítható. Épp ezért ezt a részt - szaknyelven szólva a rézelejét - nem is tesszük bele a pálinkába. Két deci főzetet gondolkodás nélkül ki kell önteni, további négyről pedig egy-egy pohárban kimérve, szagolgatással és kóstolással döntünk.Mondanom sem kell, hogy ez a 80-90 fokos anyag még kis kortyokban és hígítva is meg szokta alapozni a hangulatot.

Az egyes üstöket 25-30 fokos mintáknál tekintettük befejezettnek. Statisztika:
- 19 liter almavodka > 10 liter 60 fokos főzet > desztillált víz hozzáadásával 13 liter almapálinka
- 15 liter cseresznyevodka > 8 liter 63 fokos főzet > desztillált víz hozzáadásával 10 liter cseresznyepálinka
- 24 liter szilvavodka > 13 liter 70 fokos főzet > desztillált víz hozzáadásával 18 liter szilvapálinka
A 41 literes végső terméssel igencsak elégedettek vagyunk.

Első lefőzés

A cefre első lefőzésénél alapvetően három dologra kellett figyelnünk. Az első ezek közül, hogy a vodka - az első párlat - megfelelő ütemben csorogjon. Folyamatos, vékony sugarat szeretnénk látni egész végig, ez viszonylag gyors és egyben biztonságos főzést jelent. A csöpögés idegőrlően lassú tud lenni, ha pedig túl nagy tüzet gyújtunk, az képes lehet annyira felforralni a cefrét, hogy utat találjon a hűtőn keresztül az edényünkbe. Egy-két ilyen malőr idén is előfordult, főleg az üstök kezdeti felfűtésekor kell vigyázni. Az is segít, ha nem töltjük egészen tele az üstöt.

A második törekvés, hogy az alapanyagból a magok nagy részét ki akarjuk venni. Ez különösen a cseresznye esetében kritikus, mert annak a magja meglehetősen nagy ciántartalommal bír. A mag talán épp ennek köszönheti jellegzetes, keserű ízét is, de az aromát viszonylag kis mennyiségben is át tudja adni a pálinkának. Mi most egy kis lyukú műanyag hálón - egy közönséges, piros krumpliszsákon - préseltük át a cefrét. Rögtönzött megoldás volt (nem is készült róla kép), talán jövőre gyorsabb és tisztább módszert találunk.

A harmadik fontos dolog, hogy a hűtővíz hőmérsékletét szinten tartsuk. A szerkezet itt-ott szivárog, ezt időről időre pótolni kell, hogy a víz alul és felül is közlekedni tudjon.

A lepárlást addig folytattuk, amíg a megérkező 9-10 decis adag 20-25 százalék környékén tartalmazott alkoholt. Az alkohol az egyik első összetevő, ami elpárolog, ezért a maradékban ilyenkor már alig van szesz, cserébe viszont eszeveszettül savanyú, ami a jövendő italból nem hiányzik. A tesztekhez természetesen be kell szerezni egy fokolót. Remek eszköz, ha nem törjük össze, generációkon keresztül is szolgálhat. A cefre maradékát, a moslékot a komposztra öntöttük, illetve beforgattuk a kiürített ágyásokba.

Egy kis statisztika:
- ~60 kg cseresznyéből lett ~ 15 liter vodka
- ~60 kg almából lett ~19 liter vodka
- ~100 kg szilvából lett ~24 liter vodka

Pálinkás alapok

Múlt héten elkezdtük az idei pálinkatermés lefőzését. Ez egy olyan munkafolyamat, amit különösen kedvelek, nagyon tetszik az egész hangulata, és persze a végeredményt is nagy becsben tartom. Sajnos például a hangulatot lehetetlen néhány szóban visszaadni mindaddig, amíg valaki ki nem próbálja, utána pedig ugyebár már felesleges is... Első lépésben tehát inkább a főzés közben használt eszközeinkről és a főbb eljárásokról írok. Az egész lepárlás olyan, mintha egy lekicsinyített ipari-vegyi üzemet indítanánk be az udvaron, de valójában nincs egy összetevője sem, amely ellentmond akár a legszigorúbban értelmezett fenntarthatóság elvének.

A főzéshez természetesen kell egy edény, egy üst. A legalkalmasabb egy szép nagy rézüst, amelyet a következő képen már egy üstházba helyezve láthat a kedves olvasó. (Ez az üst kb. 45 literes űrtartalmú becslésünk szerint.) Az üst fenekén látható szita azt hivatott megakadályozni, hogy a cefre szilárdabb anyaga - jó részben gyümölcsdarabokról van szó - odaégjen az edény aljára. Az üstházban gyújtjuk majd meg a cefre felmelegítéséhez és lepárlásához nélkülözhetetlen tüzet, a füst pedig terv szerint a jobb felső sarokban kivehető fehér elvezetőn át száll majd el.

Az üstöt természetesen le kell zárni, erre mi most egy rozsdamentes acélból készült alkatrészt használunk. Ezt párhuzamszorítók segítségével rögzítjük majd, hogy az értékes gőzök ne távozzanak a réseken keresztül. A berendezés tetején látható egy induló rézcső, ezen át távozik majd a lepárolt pálinka anyaga.

Végezetül essék néhány szó a hűtőberendezésről is! A kék hordó a éppen üres, üzem közben viszont tele lesz töltve vízzel. Ez a víz gondoskodik arról, hogy a gőzök és gázok lehűljenek és kicsapódjanak. A hordó ugyanis két rövid slagdarabon keresztül közlekedik az oldalára rögzített hengerszerű alkatrésszel (magával a hűtővel), tehát abban is hideg víz található. A hűtő belsejében spirálban fut egy vékony cső, amelyhez az üstből érkező rézcső kapcsolódik. Mire a gőz végighalad a spirálon, a nagy mennyiségű víz lehűti, így alul egyszerűen kicsöpög. Eközben természetesen a hűtőben levő víz is felmelegszik, de ez a felfelé távozni tud, a hordó aljáról pedig hideg víz érkezik a helyére. A meleg felfelé száll, ezt tudjuk, és kevés látványosabb alkalmazása lehet ennek a tételnek. Mivel a főzés rendszerint hideg, őszi időben zajlik le, velem gyakran előfordul, hogy a hordó tetején összegyűlt meleg vízben nyugtatom a kezemet. Elég azonban néhány centivel mélyebbre nyúlni, hogy elérjük a hideget... Egy ekkora hordó víz bőségesen elég egy egész napi munka véghezviteléhez (alig néhány százalékát fűtjük fel), csupán az szivárgásokat kell pótolni.

Mondanom sem kell, hogy ehhez az egyszerű sémához azért még számos trükk és sajnos különböző bakik is tartozhatnak (nem beszélve a komolyabb balesetekről), a részletekre azonban későbbi bejegyzésekben szeretnék sort keríteni.

Derült égből

Amikor korábban fagyzugokról esett szó az időjárás-jelentésben, akkor nem igazán tudtam hová tenni a fogalmat. Mióta azonban a Rákos-patak mellé költöztünk - tehát a környék legmélyebb részeinek egyikére - egész jól sikerült megértenem a lényegét... A hideg levegő nehéz, ezért lesüllyed, ez a folyamat pedig több fok hőmérséklet-különbséget is okozhat. Nem csak műszerekkel mérhető, hanem konkrétan érezhető, amikor hazafelé közelítek.

Múlt hét csütörtökön például hajnalban mínusz 8 fok volt nálunk. Így október elején ez egy kicsit meghökkentő, nem is számoltunk vele. Viszonylag sok paprika volt még kint a kertben, amiknek sajnos ezzel lőttek is. A karalábé viszont elviselte ezt a fagyot viszonylagos épségben. Valójában a kecske miatt aggódtunk talán legjobban, de némi vacogáson és könnyezésen kívül eddig nem viselte meg a hideg; mielőbb tovább kell építeni az ólját, mert ez a núbiai fajta más éghajlati körülményekhez szokott. Ami pedig a kertet illeti, lassan leltárt kell készíteni, és levonni az idei év tanulságait...

Rozi a moziban

Az elmúlt két-három hétben a kecskével kapcsolatos aggodalmaink jó része cáfolatra lelt. Könnyen megszeretett minket (különösen azt aki az ennivalót elé teszi), és általában is nagyon szelíden viselkedik. A kezdeti reszketésnek hamar vége szakadt, most már sokkal inkább kíváncsian szemlélődik. Szokása például az ólja falára feltámaszkodva leselkedni az udvar eseményeire. Érdekes módon a káposztaleveleket nem eszi meg, a száraz kenyér, dísztök, a lepotyogott alma és körte, valamint a fűzfalevelek és vesszők viszont a kedvencei közé tartoznak. Eddig a klímával sem mutatkozott baj, de a nagy téli hidegek idejére az ólat tovább kell majd fejlesztenünk.

Az egyetlen szóba jöhető probléma, hogy Rozi nem igazán viseli jól az egyedüllétet. Különösen ha kikötjük magában legelni. Ilyenkor siránkozó mekegéssel hozza az egész utca tudtára, hogy nem tetszik neki a helyzet. És ebben a kérdésben is nagyon makacs... A kutyával való "barátkozásukat" eddig inkább igyekeztünk meggátolni (ez külön posztot érdemel majd), a családunk pedig nem ér rá mindig tutujgatni a kecskét, így eza kérdés még lóg a levegőben.

Mindennapi kenyerünket...

A kenyér készítése az ember számára szinte szimbolikus jelentőségű, hiszen az egyik legfőbb táplálékunk. Ha nem is minden egyes napon, de alkalmanként már csak ezért is érdemes lenne rá vetni néhány pillantást. Mikor viszont már ott van az ember, akkor rengeteg fogással és trükkel találkozik, amelyeket más süteményeknél is hasznosíthat. A szavak helyett ma főleg a képeknek szánok komoly szerepet.

A bal oldali tálban 500g búzaliszt és 250g rozsliszt, valamint egy evőkanál só található. A jobb oldali edényben kb. 460ml langyos meleg vízben egy evőkanál oldott cukor segítségével felfuttattam 35g élesztőt. Ehhez jött aztán három evőkanál étolaj.

A leghosszadalmasabb fázis a tészta összegyúrása. Elég ragacsos művelet. Utána a tésztát az eredeti méret duplájára kelesztjük (erről az állapotról nem készült kép). A kelesztés után röviden átgyúrjuk, megformázzuk, és ismét - ezúttal 40 percig - békén hagyjuk.

A sütés 175 fokos sütőben ajánlott a színe alapján nyilvánítható késznek a kenyér. Ha a frissensült kenyeret hideg vízzel lekenjük, kifényesedik és megpuhul a héja. Jó étvágyat!

Reszkető kihívás

Ismét óriási fába vágtuk a fejszénket. A képen egy fél éves núbiai kecskegida látható... Az állatot eddig eléggé rideg jelleggel tartották, csak most - tőlünk - kapta a Rozi nevet. Elvadult, rémült kis jószág, sajnos eddig még a káposztaleveleket sem kóstolta meg. Remélhetőleg hamar megszokja majd az új körülményeket, mi igazán jót akarunk neki.

Támaszték rossz időkre

Mivel a málna évelő növény, érdemes köré tartós infrastruktúrát építeni. Ezen elsősorban tartószerkezetet értek, mert a vesszők összevisszaságát ennek segítségével lehet kordában tartani. A képek a mi megoldásunkat mutatják, amelyhez karókhoz és a kerítésdróthoz kötözött alumíniumkábelt használtunk fel. A piros szigetelés azért fakult rózsaszínre, mert a kábel igen sokat tartózkodott a szabad ég alatt... De így legalább leteszteltük, hogy tényleg eléggé strapabíró erre a funkcióra.

Terem a szilvafa

Ha nem egy városi betondzsungel legélettelenebb, holdbéli táján lakik valaki, akkor az elmúlt hetekben valószínűleg találkozott teljes díszben pompázó, terméstől rogyadozó szilvafákkal. Igen könnyű őket észrevenni, mivel a lehullott és széttaposott szemek édes illatukkal odavonzzák a legkülönbözőbb rovarokat is. Ahol én élek, számos vadszilvafa is fellelhető, amelyek minden emberi beavatkozás nélkül, az út mentén fejlődnek, és édes-savanyú ajándékot adnak a vállalkozó kedvű szüretelőknek.

Most azonban egy nemesített szilvafáról lesz szó, amelyet a kertünkben nevelünk. Ahogy a képeken is látszik, egy fiatal növényről van szó, ezért is támadhatta meg sikeresen a leveleken és gyümölcsökön megfigyelhető betegség. Mindazonáltal a termés fogyasztható és finom, a mennyiségére pedig egyáltalán nem lehet panasz. Néhány ágat fel kellett támogatni, nehogy földig hajoljanak vagy letörjenek a szilva súlya alatt. (A hordót a lehullott szemek összegyűjtésére tettük oda, azokból idővel cefre lesz majd.)

A kötelező gikszer

Sok örömteli bejegyzés után most egy kicsit önkritikusabb hangot kell megütnöm. Sajnos a palántáról nevelt paradicsomok gondozása ebben az évben elég sok kívánnivalót hagyott maga után. A okok részletei tanulságosak, de annyira sokrétűek - beleértve például ember és ember közti félreértéseket is - hogy leírva minden mentegetőzésnek tűnne. A lényeg, hogy a növényeket végül nem kötöttem fel, nem igazán öntöztem és alig törődtem az őket megtámadó betegségekkel is. Az eredmény természetesen a kisebb mennyiségű és gyengébb minőségű termésben mutatkozik meg, ami a tavalyi nagyszerű év után komoly csalódás.

A képeken is látszik, hogy itt bizony pusztító szabadság uralkodik, az elvadult körülmények nem igazán kedveznek a paradicsomnak. Nem szeretném sokáig húzni ezt a szégyenletes epizódot, de azt hozzá kell még tennem, hogy így is jutott azért a gyümölcsből az asztalunkra. Legközelebb igyekszem majd jobban figyelni, ezzel együtt mindenkit csak biztatni tudok, hogy ültessen palántát. Valószínűleg egyébként a paprika pompás fejlődéséhez hozzájárult, hogy elválasztottuk a paradicsomoktól, nem csak a körültekintőbb gondozás miatt, hanem mert a két faj nem kedveli egymás társaságát.

A gondoskodás eredménye

Az organikus kertészkedés egyik alapszabálya, hogy a talajt nevelni kell. Nem pontosan úgy mint egy gyereket, egy háziállathoz viszont nagyon hasonlóan. A talaj ugyanis nem egy szervetlen nyersanyag, nem egy kikezdhetetlen helyi adottság, hanem egy élő rendszer, amelyre tekintettel kell lennünk. Ennek megfelelően sokkal többet és persze sokkal kevesebbet is el lehet érni a gondoskodással, mint azt elsőre esetleg gondolnánk.

Ennek a folyamatnak az egyik velejárója, hogy a frissen feltört földből általában sokkal bujábban és sokkal gyorsabban bújnak elő a gyomnövények, a több éves művelés pedig annyira a haszonnövények igényeihez igazítja a környezetet, hogy a régi ágyásokban gyakran futunk bele spontán, emberi beavatkozás nélkül szaporodó zöldségekbe. Mindez jó részben a komposzt szétterítésének is köszönhető, ezért talán az sem meglepő, hogy a komposzttárolók is hasonló folyamatok színhelyei. Még tavasszal új tárolót építettünk, így a régivel együtt két helyen is megfigyelhető volt a még tavaly vetett dísztökök kibújása. Persze jobban örültünk volna, ha valami ehető terményt kapunk ajándékba, de azért ez sem rossz. Emellett paradicsomot és uborkát is tudok mutatni a képeken, ezeket sem mi vetettük el, legalábbis nem tudatosan.

Aratás: paprika

A mai napon egy kevés kommentárt igénylő bejegyzés következik. A képek többet mondanak a szavaknál. Az alább látható paprikafajták közül kettőt - az elsőt és a másodikat - a magok elültetése óta szemmel tartom. Jóleső érzés learatni a termést. Mellesleg a kis zöld ördögien erős tud lenni... A harmadik, úgy nevezett kápia paprika már most is fogyasztható, de pirosan még ízletesebb lesz.

A meleg jót tesz a növényeknek, a gondozás nemkülönben.

Eblakoma

Mivel családommal együtt teljesen újoncok vagyunk a kutyatartás témakörében, szinte minden részlet egy kisebb meglepetés erejével hat ránk. A legnehezebben felfogható mind közül az a folyamat, ahogy a kutyus eddig ismeretlen színt visz a hétköznapjainkba. Van abban valami nagyon helyénvaló, ahogy a szaladgálásával, dörgölőzésével és ugatásával életet lehet az udvar eddigi mozdulatlanságába, még akkor is, ha messze nem minden tevékenységének örülünk... Nehéz ezt találóan megfogalmazni.

A mai nap folyamán a kutya- és általában az állattartás egy újabb előnyébe kóstoltunk bele. Az állatok jó részét törzsfejlődésük olyan táplálék fogyasztására is alkalmassá tette, ami emberi szemmel gusztustalan, ehetetlen, emészthetetlen. Alice számára ez volt az egyik első alkalom, hogy a családi ebéd maradékából kapott csemegét. Eddig szinte kizárólag tápot evett, ami fenntarthatósági szempontból nem túl nagy büszkeség számunkra , de részben idő-, részben tapasztalathiány miatt elkerülhetetlen volt. Most emellett a sült csirkecomb porcosabb, nekünk elrághatatlan részeihez is hozzájuttattuk. (Magát a csontot nem adtuk oda, mert állítólag szilánkosra törik, és a torkán akadhat.) A kutya gyakorlatilag úgy nyalta be ezeket, mintha fagylalt lett volna, és szemlátomást elégedett volt a koszttal.

Az igazi egyensúlyi életmód egyik sarkalatos pontja, hogy nem létezik olyan, hogy szemét. A mai is egy apró lépés volt ebbe az irányba.

Egy nyári nap termése

Különösebb kommentár nélkül szeretném közzétenni a tegnapi napon a veteményesben learatott termésről készült fotót. Most indul be az év azon szakasza, amikor igazán sok élelmet kapunk kézhez rögtön a természettől. A kép talán mesterkélt egy kicsit, de szerintem igencsak étvágygerjesztő.

Aratás: málna

A tavaly ősz végén ültetett, szinte reménytelennek tűnő málnavesszők már az első évben termést hoznak. Persze a világpiacot még akkor sem tudnánk elárasztani vele, ha akarnánk, de nem igazán lehetett ilyen jó eredményre számítani. A málnák egyébként finomak és édesek, de ezzel aligha mondok újdonságot. Folytonérő fajtáról van szó, már két hete rendszeresen lehet csipegetni a gyümölcsöket.

A képen látható, hogy a tavalyi, mostanra megfásodott szár hoz termést, míg az új, zöld ág egyelőre nem. Épp ezért érintett minket érzékenyen, mikor a kutyánk legázolt egy-két friss hajtást, a jövő évi termésre nem szeret az ember előre károkat elszámolni... Jövőre a tervek szerint összerakunk egy támasztó állványt is a növényeknek.

Tartósító kamra

A zöldségtároló veremről korábban már esett szó, most szeretném megmutatni a végső állapotát is. A módosítások elég egyszerűek és kockázatmentesek. A gödör peremére acélkeretet csavaroztunk, majd miután a visszatemetett föd eléggé összetömörödött, lebetonoztuk a verem környékét. Erre azért is van szükség, mert a szóban forgó melléképület garázsként is funkcionál majd. Az autó használatáról fenntarthatatlan mivolta ellenére valószínűleg még egy ideig nem mondhatunk le teljesen, de a kocsi tárolását összeköthetjük mással is. Konkrétan a parkolásnál a verem a két kerék közé kerül majd.

A szellőzőcsatornák PVC csövekben végződnek, födémnek pedig egyszerűen méretre vágott padlódeszkákat alkalmaztunk. Most már jöhet a tél! Csak legyen mit elraktározni.

Kirakósjáték

Az utóbbi hetekben egyre több letört hajtást és megrongált növényt fedezünk fel a kertben. A következő kép bal szélén például egy bokorbab csonkja látható. Ez a növény már biztosan nem hoz termést, pedig nem sokkal korábban még a többi képen látható társaihoz hasonlóan el lehetett várni tőle. Ugyanez a katasztrófa megesett néhány körömvirág- és málnahajtással is, tehát mindenképp a végére kellett járnunk a dolognak.

Különösebb nyomozásra persze nem volt szükség, a tettes alább látható. Gondtalan szaladgálása során Alice egyre nagyobb károkat képes okozni. Mióta hozzánk kerül, a súlya megtriplázódott, tehát ez nem is meglepő. (Még egy duplázódás várható, kb. 20 kilogrammra.) Meg kell találnunk a módját, hogy megvédjük tőle a veteményest, de oly módon hogy a jelenlétének jótékony hatásait megőrizzük. A szagával elriasztott kártevők számát egyszerűen lehetetlen pontosan megmérni, mégis figyelembe kell venni bármilyen döntés meghozatala előtt. 

Az eredmény előbb-utóbb egy kerítés lesz, amelyen a szag áthatol, a kutya viszont csak akkor, ha beengedjük. Több haszonnövény is van, amelynek nem igazán tud ártani, de most végleg eldőlt, hogy teljesen szabadon nem hagyhatjuk garázdálkodni a kutyust. Mindig újabb és újabb munka válik szükségessé, ha tényleg egy élő rendszert nevelget az ember...

A hozzávalók előálltak

Ahogy azt korábban említettem, a pálinkafőzés egyik legérzékenyebb folyamata a cefre erjedése. Ezúttal 10 napot kellett várni arra, hogy a cseresznye lesüllyedjen a massza aljára, és az olajszerű folyadék feljöjjön a felszínre. Ebben az időpontban már némi alkoholszag is kivehető volt, ezért bízunk a sikeres folytatásban. Le is zártuk a hordót.

Tavaly már 3-4 nap után hasonló látvány fogadott bennünket, cserébe viszont alig lett az egészből ital. Talán ez jó jel, a főzésnél kiderül... Legutóbb a következő lépésre csak novemberben jutott idő, meglehet hogy a hosszú várakozás sem tesz jót, szóval a tervek szerint idén előrehozzuk.

Mérési viszontagságok

Javában zajlik az adatgyűjtés a sörkollektor hatáselemzésének előkészítésére, sajnos azonban - még azelőtt, hogy a használt modell hiányosságait egyáltalán figyelembe vehetném - több jelentős problémába is belefutottam. A három anomália, amelyről most szó lesz, különböző mértékben okozott csalódást.

1) Sokszor elfelejtem leolvasni a hőmérsékleteket. Ezzel elég nehéz mit kezdeni, sajnos adottság... Ez a tényező csak az adatgyűjtés sebességét csökkenti, és valójában számítottam is rá.

2) A külső hőmérő néhány reggelen érdekes eredményeket mutatott. Miközben a néhány méterre rögzített régi, hagyományos hőmérő például 24 Celsius fokon, addig az említett műszer 29-30 fokon állt. Nem tudom megítélni, hogy ez hányszor fordult elő, az adatok hány százalékát torzította el... Valószínűleg annak köszönhető a dolog, hogy az oszlopra akasztott, északnyugatra néző hőmérőt reggel közvetlenül éri a felkelő nap sugárzása. Kb. egy hete kicseréltem a fekete és fehér műszert - tehát a képen látható helyre a fehér került - így ez a probléma egyelőre nem jelentkezett.

3) A maximumot mutató jelzőcsík gyakran beakad, tehát a higany nem mindig emeli meg. Ennek következtében a napi maximum biztosan torzul. Ez is a kinti mérésekre volt jellemző (ahol melegebb van), ráadásul mindkét eszközzel előfordult. Valószínűleg típushiba. Én meg azt hittem, hogy olyan egyszerűek, hogy semmi bajuk nem lehet... Mondanom sem kell, messze ez a tétel aggaszt leginkább. Nagyon kétséges dolog utólag kiszűrni az ilyen "beragadt" eseteket... Azért nem adom fel, megpróbálom kihozni a helyzetből a lehető legtöbbet.

Erjedés

A cefre erjedése a pálinka készítésének talán legérzékenyebb folyamata. Maga a főzés különösebb szakértelmet nem kíván, a cefre viszont szeszélyes jószág, tud meglepetéseket okozni. Mi naponta többször is fel szoktuk keverni a masszát egy széles léccel. Négy-öt nappal az összeállítás után készítettem két állapotfotót (keverés előtt és után), ezeket teszem most közzé. Amikor a gyümölcsök maradványai lesüllyednek a hordó aljára, akkor érjük el a végleges állapotot, láthatóan ez eddig az időpontig nem történt meg.

A jövő nedűi

Viszonylag kevés termék van, amely egy összeomló társadalom körülményei között is ugyanolyan népszerű és keresett, mint a fellendülés idején. Az alkohol viszont biztosan ebbe a kategóriába tartozik. Ami azt illeti, messze nem lepne meg az sem, ha a jövőben még a jelenleginél is többen menekülnének az italhoz az életük fogós problémái elől. A dolog tragikus oldalát félretéve felkészülésként érdemes megismerkedni a bor-, sör- vagy pálinkakészítés tudományával, már csak azért is, mert kis méretekben - a gyárakon kívül - is tökéletesen működtethető folyamatokról van szó. Valójában a személyes hozzáértés és karakter csak növeli az ital értékét. Az üzemi konyha és a házi készítésű ételek között legtöbbször egyértelmű a választás, ez az eset teljesen hasonló ahhoz.

A környék földrajzi viszonyai és a hagyományok tisztelete miatt számomra elsősorban a pálinkafőzés jöhet szóba. E tevékenység felettébb szoros kapcsolatban áll a gyümölcsfák ápolásával és nevelésével, ezúttal egy cseresznyefa termésének feldolgozásáról fogok beszámolni. Magáról a fáról és a szüret folyamatáról nem készítettem fotót, de erről talán elég is annyi, hogy három 60 literes hordót szedtünk tele, illetve hogy az ágakon való mászás és köztük történő bujkálás szinte gyermeki örömöt tud okozni. A gyümölcs leszedésének pillanatát elég nehéz "elkapni", mert a felső, napsütötte cseresznyék már rothadásnak indulnak, mikor az alsó ágakon még jórészt éretlenek a szemek. Ráadásul az időjárás is be tud zavarni, például mi is jöttünk le a fáról a lezúduló eső miatt. A gyümölcs mindazonáltal nem süteménybe kell, a cefrében úgyis felpuhul-megbarnul-elkorhad minden.

A további folyamatok a képeken láthatóak. Először dézsában megmostuk a cseresznyét, eltávolítottuk a zöld leveleket és szipkákat, valamint a penészes vagy egyéb okból vállalhatatlan darabokat. Leírva ez egyszerű, folyamat közben viszont inkább monoton és hosszadalmas. A hordóba dobált, jónak minősített anyagot aztán keverőszárral feltrancsíroztuk, majd egy nagyobb hordóban összegyűjtöttük. Körülbelül 100 liter cefre állt elő a munka végén. Ebbe került 10 kg előre feloldott kristálycukor, valamint 10 gramm felfuttatott borélesztő. E hozzávalókra elvileg nem is lenne szükség, de a használatuk elvileg könnyítést és hatékonyságnövelést jelent. Remélhetőleg segítik majd az erjedés kényes folyamatát. A hordót nem zárjuk le légmentesen, és a tartalmát minden nap többször felkeverjük.

...És imádkozunk, tavaly ugyanis - nem tudjuk biztosan, hogy milyen okból - alig lett a cseresznyéből valami.