Mindennapi kenyerünket...

A kenyér készítése az ember számára szinte szimbolikus jelentőségű, hiszen az egyik legfőbb táplálékunk. Ha nem is minden egyes napon, de alkalmanként már csak ezért is érdemes lenne rá vetni néhány pillantást. Mikor viszont már ott van az ember, akkor rengeteg fogással és trükkel találkozik, amelyeket más süteményeknél is hasznosíthat. A szavak helyett ma főleg a képeknek szánok komoly szerepet.

A bal oldali tálban 500g búzaliszt és 250g rozsliszt, valamint egy evőkanál só található. A jobb oldali edényben kb. 460ml langyos meleg vízben egy evőkanál oldott cukor segítségével felfuttattam 35g élesztőt. Ehhez jött aztán három evőkanál étolaj.

A leghosszadalmasabb fázis a tészta összegyúrása. Elég ragacsos művelet. Utána a tésztát az eredeti méret duplájára kelesztjük (erről az állapotról nem készült kép). A kelesztés után röviden átgyúrjuk, megformázzuk, és ismét - ezúttal 40 percig - békén hagyjuk.

A sütés 175 fokos sütőben ajánlott a színe alapján nyilvánítható késznek a kenyér. Ha a frissensült kenyeret hideg vízzel lekenjük, kifényesedik és megpuhul a héja. Jó étvágyat!

Reszkető kihívás

Ismét óriási fába vágtuk a fejszénket. A képen egy fél éves núbiai kecskegida látható... Az állatot eddig eléggé rideg jelleggel tartották, csak most - tőlünk - kapta a Rozi nevet. Elvadult, rémült kis jószág, sajnos eddig még a káposztaleveleket sem kóstolta meg. Remélhetőleg hamar megszokja majd az új körülményeket, mi igazán jót akarunk neki.

Támaszték rossz időkre

Mivel a málna évelő növény, érdemes köré tartós infrastruktúrát építeni. Ezen elsősorban tartószerkezetet értek, mert a vesszők összevisszaságát ennek segítségével lehet kordában tartani. A képek a mi megoldásunkat mutatják, amelyhez karókhoz és a kerítésdróthoz kötözött alumíniumkábelt használtunk fel. A piros szigetelés azért fakult rózsaszínre, mert a kábel igen sokat tartózkodott a szabad ég alatt... De így legalább leteszteltük, hogy tényleg eléggé strapabíró erre a funkcióra.

Terem a szilvafa

Ha nem egy városi betondzsungel legélettelenebb, holdbéli táján lakik valaki, akkor az elmúlt hetekben valószínűleg találkozott teljes díszben pompázó, terméstől rogyadozó szilvafákkal. Igen könnyű őket észrevenni, mivel a lehullott és széttaposott szemek édes illatukkal odavonzzák a legkülönbözőbb rovarokat is. Ahol én élek, számos vadszilvafa is fellelhető, amelyek minden emberi beavatkozás nélkül, az út mentén fejlődnek, és édes-savanyú ajándékot adnak a vállalkozó kedvű szüretelőknek.

Most azonban egy nemesített szilvafáról lesz szó, amelyet a kertünkben nevelünk. Ahogy a képeken is látszik, egy fiatal növényről van szó, ezért is támadhatta meg sikeresen a leveleken és gyümölcsökön megfigyelhető betegség. Mindazonáltal a termés fogyasztható és finom, a mennyiségére pedig egyáltalán nem lehet panasz. Néhány ágat fel kellett támogatni, nehogy földig hajoljanak vagy letörjenek a szilva súlya alatt. (A hordót a lehullott szemek összegyűjtésére tettük oda, azokból idővel cefre lesz majd.)

A kötelező gikszer

Sok örömteli bejegyzés után most egy kicsit önkritikusabb hangot kell megütnöm. Sajnos a palántáról nevelt paradicsomok gondozása ebben az évben elég sok kívánnivalót hagyott maga után. A okok részletei tanulságosak, de annyira sokrétűek - beleértve például ember és ember közti félreértéseket is - hogy leírva minden mentegetőzésnek tűnne. A lényeg, hogy a növényeket végül nem kötöttem fel, nem igazán öntöztem és alig törődtem az őket megtámadó betegségekkel is. Az eredmény természetesen a kisebb mennyiségű és gyengébb minőségű termésben mutatkozik meg, ami a tavalyi nagyszerű év után komoly csalódás.

A képeken is látszik, hogy itt bizony pusztító szabadság uralkodik, az elvadult körülmények nem igazán kedveznek a paradicsomnak. Nem szeretném sokáig húzni ezt a szégyenletes epizódot, de azt hozzá kell még tennem, hogy így is jutott azért a gyümölcsből az asztalunkra. Legközelebb igyekszem majd jobban figyelni, ezzel együtt mindenkit csak biztatni tudok, hogy ültessen palántát. Valószínűleg egyébként a paprika pompás fejlődéséhez hozzájárult, hogy elválasztottuk a paradicsomoktól, nem csak a körültekintőbb gondozás miatt, hanem mert a két faj nem kedveli egymás társaságát.