Ítéletidő

A jégeső valami olyasmi, amit minden kertész legszívesebben örökre elfelejtene. Nos, ma alkalmunk volt átélni egy ilyen eseményt, szerencsére csak borsó nagyságú égi áldással. A képek önmagukért beszélnek, végzetes kárt nem okozott a jég, bár a leveleket rendesen megszaggatta. Felhívnám a figyelmet a második képen megjelenő paradicsomokra, ezek az én palántáim. Úgy tűnik, hogy megkedvelték az új helyüket.

Bodzaecet

Teljesen tisztában vagyok vele, hogy az ezen az oldalon megjelenő tevékenységeket rengeteg másik portál és jóval szakavatottabb szerzők is tárgyalják (általában külön-külön), így útmutatásnak, ötletadásnak nem lesz gyakori forrása a blog. Arról azonban gondoskodik, hogy motivációt adjon a további munkáimhoz, az eredeti célom pedig ez volt. Azért említem meg most ezt újra, mert most pontosan egy olyan témát nyitottam, amiben járatlan kezdő vagyok. Nyilvánvaló, hogy az internet tele van zseniális receptekkel és hozzáértő megjegyzésekkel a sütéssel és főzéssel kapcsolatban, ezekkel nem tudok, de nem is akarok vitába szállni vagy akár versenyezni. Egyszerűen arról van szó, hogy az általam elviekben képviselt fenntartható életmódnak elidegeníthetetlen része ez is, és nem akarom elhanyagolni.

Elsőként egy egyszerű kis apróságról lesz szó, a bodzaecetről. A bodzaszörp még ázik a hordójában, az abból kimaradt virágokat azonban nem hagytuk veszni, inkább két kis üveg ecetbe tuszkoltuk, így ízesítve azt. Ezek szintén lezárva figyelnek a polcon. Igen kíváncsi leszek majd az eredményre, állítólag nagyon finom aromát ad a salátáknak.

Bodzaszörp (1. rész)

A fenntartható táplálkozásnak elhagyhatatlan része, amikor a tavaszi és nyári napfény ízeit és energiáját szűkösebb időkre raktározzuk. Ha ezt az életmódot ténylegesen meg akarjuk ismerni, akkor ezzel kapcsolatban is legalább átfogó tudást kell szereznünk. Elsőként egy viszonylag egyszerű és - ahogy az ilyen esetekben lenni szokott - viszonylag kisebb súlyú házi "konzervvel" foglalkoztunk idén, mégpedig a bodzaszörppel.

Egyszerűsége elsősorban abból fakad, hogy a nyersanyagokat nem kell fáradságos munkával saját magunknak előállítani. A cukor, a fűszerek, valamint a kávéskanálnyi tartósítószer beszerzésében hagyatkozunk a külső társadalomra, de messze nem oly mértékben, hogy az összemérhető lenne egy kész termék megvásárlásával. Ami azt illeti, a teljes önellátás minden egyes család esetében aligha érhető el, de nem is szükséges. Pont az ilyen jellegű - hosszan és tömegesen tárolható - árucikkek esetén az együttműködés jószerével elkerülhetetlen. A hozzávalókból hátramaradó bodzavirágok ellenben a vadon növő bokrokról szabadon leszedhetőek, az ember ősi gyűjtögető ösztönét ilyenkor mintha hájjal kenegetnék.

Közvetlenül a kerítésünk alól ki is sarjadt néhány tő bodza. A képen látható idill annyiban csalóka, hogy a virágok környékét megszálló tetvek nem látszanak rajta. Ezek ugyebár a szörpbe nem igazán hiányoznak... Mivel a szükséges 20-25 egészséges virágtányért innen így nem tudtam összeszedni, sétáltam egyet a legközelebbi vad környezetben levő bokorhoz, ahol tetveket egyáltalán nem találtam. Ehhez lehet némi köze a bodzát körülnövő mellmagasságú csalánhoz, talán nem véletlenül ajánlják sokan a csalánlevet tetvek ellen...

Ezután következtek a konyhai műveletek. Elsőként egy nagy fazékban felforraltunk 5 liter vizet 3,5 kg cukorral. Második lépésben karamellizáltunk fél kg cukrot egy serpenyőben, majd felöntöttük egy liter vízzel. Ez a folyamat jóval látványosabb, mert a hideg víz érkezésekor a karamell kikristályosodik, ezért csináltam is néhány képet. Ezt követően a két edény tartalmát összeöntjük és felforraljuk.

Ha ez megvolt, a lének ki kell hűlnie, esetünkben ez annyit jelentett, hogy aludtunk egyet a dologra. Reggel aztán összeállt a teljes mű, az említett virágokat, 5 db citromot, 10 dkg citromsavat, valamint egy kávéskanál tartósítószert (nátrium-benzoát) beletettük a lébe. Innentől kezdve 4-5 nap áztatás jön, mielőtt palackoznánk. Nem kizárt, hogy közben még egy adag sorra kerül.

Májusi esők idején

Különösebb indok nélkül szeretnék most büszkélkedni a kertünk állapotával. Az ember örömmel néz rajta végig, és örömmel konstatálja az apró változásokat, melyek az idő múlását jelzik. Kivéve persze ha azt a változást mondjuk néhány csiga vagy valamilyen betegség okozta...

Az első képen borsót, retket, fokhagymát, paradicsomot és céklát fedezhet fel, akinek jó szeme van, míg a másodikon - az almafán kívül - vöröshagyma, retek, paprika, kakukkfű és más fűszerek szerepelnek. Illetve a bal szélen feltűnik egy körtefa is. Az előtérben  levő felásott részen a bab is kibújófélben van, ide még valahogyan mulcsot kellene szerezni.

Alice Csodaországban

Ha bármennyire is szeretnénk élhetőbb és maradandóbb világot teremteni, akkor mi sem nyilvánvalóbb, mint hogy közelebb kell kerülnünk a természetes környezetünkhöz. Ehhez elválaszthatatlanul hozzátartozik az állatokkal való együttélés, az ő megismerésük és a feléjük irányított empátia. Ebben a küldetésben is szeretnék előrelépni, amely törekvés összhangban van a családom döntéseivel is, hiszen költözésünk után az új lakhelyünkön saját házőrzőre, saját kutyára is szükség lesz.

Sokaknak talán banálisnak tűnik ez a dolog, de mivel nekem például sohasem volt háziállatom ezelőtt, eléggé tartok az egésztől és igyekszem nagyon óvatos lenni. Egyelőre inkább a körülöttem élők viszik a prímet a vállalkozókedv terén... Alice, a képeken látható kis jószág már második napja van nálunk, lassan megszokja a környezetét és az új "falkáját". Mi pedig lassan megpróbáljuk majd rászoktatni, hogy az ürülékét valamilyen nekünk kedvező rendszer szerint helyezze el. Bár ez nyilvánvalóan nem megy gyorsan, egyelőre mégis bizonytalan vagyok a sikerben, hiszen az orromat most is facsarja egy az ágyam mellé telepített taposóakna utolsó emléke... (Aki esetleg tud hatékony módszert, nyugodtan ossza meg...) E kínos kérdésen túl azonban sok más is vár még a kis belga juhászra és ránk is. Kíváncsi leszek, hogy mire jutunk...

A második év

A labdarúgó nb1-ben közszájon forog egy mondás, mely szerint a másodosztályból feljutó csapatok számára mindig a második év a legnehezebb. Természetesen találunk bőven ellenpéldát, de valóban szembetűnő, hogy az újoncok kezdeti lelkesedése és szerencséje az első szezont még képes sikeressé varázsolni, később azonban ugyanez a mentális tényező akár az ellentétébe is fordulhat. Bár nem sportról lesz szó, most kissé úgy érzem magam, mintha a szólás rám is vonatkozna.

A tavalyi palántázásnál csak paradicsomokat neveltem, mert csak ezek bújtak ki a földből, viszont ezek különösebb gondok és betegségek nélkül szép termést hoztak. Ezzel szemben idén csalódnom kellett a beléjük fektetett reményeimben, a 24 elültetett magból csupán 13 kiültethető palánta "született", de még ezekre sem mernék mérget venni, hogy megérik a nyarat. Váratlan bukás volt ez, mivel a magok éppen a tavalyi példányoktól származtak, a gondozásban pedig vitathatatlanul tapasztaltabb voltam, mint az első alkalommal. Lehetséges, hogy a nevelésre választott hely nem volt igazán megfelelő, mivel közben elköltöztünk. Keresve sem találtam volna olyan kettős ablaktáblákat, amelyek között legutóbb növekedtek a paradicsomok. Vagy a korábban említett hirtelen kiszoktatás okozta ezt a lemorzsolódást? Nem kizárt. Az valószínűnek tűnik, hogy a január végi vetés eleve rossz ötlet volt, mindenesetre hasznot nem hozott az egy hónappal való előrehozás.

Ellenpontként ugyanakkor elmondható, hogy idén a paprikák kilátásai tűnnek egész biztatónak. Itt 18/13 a cserépbe elvetett, illetve a végül épen kiültetett palánták aránya, ráadásul ezek többsége tényleg egészségesnek tűnik. Eddigi pályafutásuk nem igényelt különösebb trükközést sem. A növények jelenleg 6-10 centiméter magasak, ami a piacról beszerzett fél méter magas társaikhoz képest nem túl hatásos, de azért persze egész más érzés rájuk nézni. Sajnos egy óvatlan pillanatban összekevertem a cserepeket, így az egyes fajtákat már nem tudom megkülönböztetni, remélem, hogy a bőséges termés majd megkönnyíti a dolgomat.

Mérlegelt kockázat

A palánták kiültetése mindig körültekintő döntés eredménye, hiszen a mi éghajlatunk gyakran tartogat fagyokat májusra is, ami egy éjszaka alatt több hónapnyi gondoskodásunkat taszíthatja a semmibe. Épp ezért ismerjük a Pongrác, Szervác és Bonifác névnapokat fagyosszentekként, az említett művelettel ezeket a dátumokat megvárni az talán valamennyire általánosnak mondható.

Az én paradicsomjaim esetében a delikvensek viszonylagos satnyasága erősen a minél hamarabbi "kiengedés" irányába hatott. Valahogy úgy voltam vele, hogy ha kint pusztulnak el, akkor talán egy hajszálnyival kevésbé fogom sajnálni, hiszen akkor tényleg a természetes körülmények végzik el a piszkos munkát. Ez valószínűleg ostobaság, másik oldalról nézve viszont a környezetváltozás gyakran jót tesz a beteg élőlényeknek. Mivel már május közepe felé közeledünk, és nyoma sincs fagynak, meghoztam a visszavonhatatlan döntést. Ráadásul a keddi borús, esős idő is pontosan ilyesmire kínálta magát.

Itt van a díszes kompánia. Ezek az indaszerű - nyúlánk és gyenge - szárak nagyon nem tetszettek nekem, de szerencsére a paradicsomnak van egy olyan tulajdonsága, hogy a száráról is képes gyökeret ereszteni, így a "felesleget" egyszerűen elrejtettem a talajszint alá. Egy büszkébb és egy betegebb példányról készítettem képet. A leterített fekete anyagot említettem már korábban, a mesterséges talajtakarás csak ezen az egy ágyáson működik nálunk. A fény elvonása így mindenképp hatékonyabb, de a nád átszúrja ezt is...

A mai napra a tizenöt növényből egy elpusztult valamilyen okból, így tizennégy tő maradt (frissítés: jobban megnézve sajnos csak tizenhárom...). Tisztességes a lemorzsolódás, tavalyról kevesebb gondra emlékszem, de akkor még nem jegyeztem fel semmit sehova. Most legalább ennyi előnyben vagyok.

Költöztetés vasvillával

Néhány nappal az elkészülte után sikerült üzembe állítani az új komposztálót. A folyamat nem túl bonyolult, de pár tapasztalat azért szerephez jutott. Ott van például mindjárt az előző tároló kiürítése, ami nem volt egy leányálom. A matéria tele van hosszabb-rövidebb ágakkal, amelyek igencsak megnehezítik a mozgatását. Ezzel fizet az ember a lustaságért, amikor nem volt hajlandó felaprítani a "hozzávalókat"... Az mindenesetre egyértelműen kiderült, hogy a vasvilla ehhez a megfelelő eszköz, míg a mélyebb rétegekben - ahol a dolgok jó része már szétkorhadt - ásóval könnyebb boldogulni. A régi láda helyén igen jó minőségű termőtalaj marad, de ez a szép az organikus gazdálkodásban, olyan nyereségekre tehetünk szert, melyeket nem is terveztünk.

A komposztot állítólag egy gúlaszerű halomba érdemes dobálni, ez a legkedvezőbb a hő megtartása szempontjából. Az egész bomlás lényeges részét adó baktériumfajok meleg és a kicsavart szivacshoz hasonlóan nedves környezetben burjánzanak igazán szépen. Vigyázni kell rájuk, hasznos háziállatok. Szerencsére ez egyébként is az a forma, ahogy az ember dobálja a földet, szóval nem okozott megerőltetést. Az anyag mennyisége viszont kissé meglepett, eddig kevesebbnek tűnt.

Ezután járulékos munkálatok következtek. Az eddigiekkel ellentétben ezúttal szeretnék legalább időnként ránézni a komposzt állapotára és gondozni a környezetét, ezért a raklapok tövében kiszedtem a gazt és hogy ne is nagyon nőkön ki újra, szénát terítettem a helyére. A nádas közelsége miatt persze könnyen lehet, hogy ezzel nem megyek sokra. Végül az egészet befedtem három kátránypapírból készült tetőelemmel. (Megdöbbentő, mi minden termelődik, ha folyton épít valamit az ember... ) Ez majd remélhetőleg megvédi a direkt napsugárzástól és főleg a közvetlen esőtől, amelyek eltorzíthatnák a feljebb említett kedvező állapotokat. Azokat persze el is kell majd érni valahogy, remélem, hogy ezt a természet megoldja...

Új kezdet

A következő képekhez aligha szükséges különösebb magyarázó kommentár, a héten új komposztáló ládát készítettem. Természetesen szükség lesz további munkálatokra, de a raklapok összeszögelése önmagában is megérdemli, hogy megörökítsem. Az így keletkezett több mint három köbméteres tároló több előnnyel is bír az előzőhöz képest. Elsősorban azt emelném ki, hogy körülbelül szabályos négyzet az alakja és nincs két részre szabva, másodsorban pedig, hogy nem támaszkodik semmilyen kerítéshez. Az előbbi paraméterek főként a komposzt minősége és a keletkezési folyamat szempontjából fontosak, mert reményeim szerint könnyebben és hatékonyabban lehet majd az ezzel kapcsolatos munkákat - például a forgatást - véghezvinni. Ami a kerítést illeti, ezt azért akartuk ezúttal távolabb tudni, mert a gyomokat alatta igen nehéz volt kordában tartani, ezek pedig előszeretettel telepedtek a kertünk számára felhalmozott tápanyagokra.

Mint látható, a ládát hulladék raklapok alkotják, így nem is nevezhető igazi szépségnek. Ez nem is volt cél. Igazság szerint a lécek előbb-utóbb maguk is elkorhadnak, így teljesen felesleges túl nagy erőfeszítést tenni a látványért.

Pár nap a világ

Nem tudom, mennyire feltűnő, de az itteni bejegyzések jó része néhány napos csúszásban van az elvégzett munka valódi időpontjához képest. Legtöbbször ez nem okoz különösebb gondot, a jelenlegi eset viszont talán nevezhető különlegesnek. A gyümölcsfák ugyanis meglepően rövid ideig virágoznak, a kényelmes tempóm pedig megakadályozta, hogy a többségükről időben képet készítsek. Maradtak tehát a későn virágzó almafák, ezek egyike látható a fotókon. A fa tövében látható sárga virág büdöske, melyet a hangyák - és velük együtt a levéltetvek - távol tartása érdekében vetettünk be.

Annyit mindenképp meg kell jegyeznem, hogy a rövid virágba borulás előnnyel is jár, utána ugyanis a fagy már jóval kevesebb gondot tud okozni. Bízom benne, hogy a májusi fagyok idén elmaradnak, de mindig számítani kell rájuk, ezért nem bánom, ha lehullanak a szirmok.