Pároztatás

A kecskékkel való foglalkozás annyi időt vesz el az embertől, amennyit szán rájuk. Nagyon ritkán fordul csak elő, hogy ne történne valami figyelemre méltó. Egyszer kiugranak a karámból, máskor leoldják magukról a karabinert. Egyszer túl mohón esznek, máskor lesoványodnak. Ugyanakkor a viselkedésük egyben folyamatos műsort is jelent, mindig van miről beszélni, van min csodálkozni. Mindez hihetetlen lett volna számomra még csak néhány hónappal ezelőtt is.

Időközben például a két harcoló felet (Pufit és Rozit) kénytelenek voltunk szétválasztani, mert a kergetőzés és a korlátokon való átugrálás idegesítő méreteket öltött. A nagyobb kecske tehát kint maradt a kifutón, a kisebb pedig bent az ólban. Amíg enyhe az idő, addig ezzel nincs gond, később azonban további költözködésre lehet szükség...

Alapjában véve azért tartunk kecskét, hogy egészséges kecsketejhez jussunk, csakhogy jelen pillanatban egyik jószág sem tejel. Az idősebbet elvileg vemhesen vettük, de egyikünk sem tudja pontosan ellenőrizni, tényleg áldott állapotban van-e, a fiatalabb pedig még egyszer sem ellett. Kb. három hete azonban észrevettük rajta az ivarzás jeleit (étvágytalanság, vöröslő altesti részek, farokpörgetés), így a következő periódusra szereztünk neki egy bakot. A bak a búr fajtából való, elég furcsa kinézetű egyed, aki néhány nappal ezelőtti megérkezése óta kitartóan próbálkozik a megtermékenyítéssel. Rozi egyelőre nem hagyja magát, mi pedig csak remélni tudjuk, hogy ha most nem is, a három hét múlva érkező következő ciklusban megtörténik, aminek meg kell történnie...

A képeken láthatónál azért jóval közelebb kerültek már egymáshoz az elmúlt napokban. (Itt jegyezném meg, hogy az emberi szemek fotóin megjelenő vörös foltra számos javítási lehetőséget találtam, a kecskéken látható kékségre viszont semmit. Botrány...)

Növényvédelem...

A tél közeledtével - de furcsa ezt leírni így januárban... - az udvaron elhelyezett dísznövények egyre komolyabb veszélynek vannak kitéve. A levelek lehullása óta ugyanis minden bokor és fa szinte kínálja magát a kutyának egy kis rágcsálásra. Ilyen jellegű események vezettek a képen láthatóhoz hasonló védő szerkezetek kiépítéséhez. Összetevők: tetőlécből készült karók és csirkeháló. A nagyobb növényeket sorsukra hagytuk, azokban igen nehezen tudna kárt tenni a kutyus.

Pufi és Rozi

Ahogyan azt legutóbb említettem, történt egy s más a házunk táján november óta. A legnagyobb változásokat kétségkívül a képen látható jövevény okozta.

Pufinak hívják és a korábban érkezett Rozihoz hasonlóan alpesi kecske. (Ha máskor esetleg núbiait írtam volna, akkor az jókora tévedés volt, mindenesetre elvileg mind a két fajta bőségesen tejel.) Jó megfigyelők esetleg már ebből a képből is észrevehetik, hogy Pufi jóval idősebb Rozinál, egyrészt az ábrázata is hosszabb, másrészt a szarva is jobban hátrahajlott már. A valóságban ehhez még súlybéli és magassági fölény is társul. Ennek megfelelően a megérkezése után Pufi rögtön átvette a hatalmat az ólban, rendszeresen öklelésekkel és kergetésekkel fegyelmezi a kisebbet. Nem véletlen, hogy Rozi a képen is meghúzódik a háttérben...

Folyamatos viták témája a családunkban, hogy mit kezdjünk ezzel a helyzettel. Jómagam azt vallom, hogy hagynunk kell a dolgokat a természetes medrükben, hiszen a kecskék közti verekedés aligha jelent tragédiát. Másrészt persze azt is megértem, hogy néha elég veszélyesnek tűnik fel Pufi lökdösődése és tépkelődése, főként hogy Rozi már eléggé a "szívünkhöz nőtt". Egyelőre abban maradtunk, hogy különös gonddal figyelünk az állatokra.

A képhez hozzá tartozik, hogy Pufit megérkezése előtt elvileg meghágta egy bak, ergo azt várjuk tőle, hogy néhány hónap múlva tejet adjon. A vemhességben azonban egyelőre nem lehetünk biztosak, nem olyan könnyű azt megállapítani...

Dilemma

Az utóbbi hónapokban jócskán megritkultak itt a bejegyzések, ez viszont nem jelenti azt, hogy ez idő alatt nem is történt semmi említésre méltó. A téli és késő őszi időjárás persze sok munkát eleve meghiúsít vagy szükségtelenné tesz, helyettük viszont adódnak mások.

Az új év első bejegyzésében egy képet szeretnék közzétenni a kutyánkról, Alice-ről, akire igen büszkék vagyunk. Noha korábban gyakorlatilag semmilyen háziállata nem volt a családomnak, mégsem okozott különösebb gondot a kutya felnevelése. (Talán nevetségesnek hangzik, de jómagam igencsak tartottam ettől.) Akadnak persze problémák: például jó néhány növényt megrágott a kutya, amit nem kellett volna, de azt is nehéz megszokni, hogy az udvaron véletlenül széthagyott tárgyakat mindig ő találja meg először...

Egy fénykép nem biztos, hogy képes visszaadni, de az állat minden mozdulatából süt az elégedettség. Sokat foglalkozunk vele, egyrészt gondolok itt a játékra, másrészt időnként más kutyákkal is érintkezhet a helyi "kutyajátszótéren". Ott egyébként hozzáértő kiképzők is segítik a dolgukat, hogy bátor házőrzőt neveljünk a kölyökből (méretre már fölnőtt, de a természete kicsit bolondos). 

Öröm ránézni Alice-re, és épp ez veti fel azt a kérdést, ami újra és újra beszédtéma a családban: mivel etessük a kutyát? Eddig ugyanis javarészt tápon élt, kiegészítve néhány maradékkal az asztalunkról. Ez az állapot viszont egyrészt drága, másrészt szigorúan véve fenntarthatatlan. Ha házi kosztot kapna az eb, akkor olcsón és az ipari társadalomtól sokkal inkább függetlenül tudnánk etetni. A másik oldalon viszont ott van két másik érv: a kutyakaja elkészítésére így a mi időnkből kellene szánni, illetve kicsit tartunk attól is, hogy magunkra vegyük a kutya egészségének ilyen mélységű befolyásolását.

A fenntarthatóság legtöbbször több emberi munkával jár, tehát ezen a tényezőn talán még talán túltennénk magunkat. A jelenleg jól működő rendszerről való letérés viszont így sem egyszerű. Egy állattal kapcsolatban nem szívesen kockáztat az ember, itt egy-egy hiba sokkal nagyobb kárt tud okozni, mint a kertben vagy sok más ház körüli feladat esetén... Ugyanakkor előbb-utóbb mindenki rá lesz erre kényszerítve, mert a csodatápok nem mindig lesznek ott a polcokon. Jelen állás szerint mi megpróbálunk fokozatosan áttérni a házi táplálásra, de csak Isten tudja, hogyan tudjuk ezt kivitelezni.