A sörkollektor lelke

A napkollektorok legfontosabb alkatrésze az abszorber, melynek feladata a napsugárzás hővé alakítása. A jó hatásfokú működés érdekében szokás matt feketére festeni a felületét, de ugyanebből az okból kifolyólag maga az anyag mibenléte is kulcsfontosságú. Az alumínium például jó elnyelő képessége miatt az egyik legnagyszerűbb választás, innen eredeztethető a gondolat, hogy a jellemzően alumíniumból gyártott sörösdobozokból is készülhet abszorber. Több oka is van annak, hogy az ötlet gyorsan szárnyra kelt, és hogy sokan kísérleteznek vele, ezek közül valószínűleg nem a legutolsó az a körülmény, hogy egy-egy szerkezet megépítéséhez tisztességes mennyiségű sörösdobozt kell kiüríteni... Elvileg üdítőkkel is működik a technológia, bár ezt a lehetőséget egészségünk védelme érdekében inkább nem javasolnám, ráadásul azok a dobozok kisebbek is.

Nem állíthatom, hogy a mi esetünkben személyesen vezető szerepet vállaltam ebben a munkafázisban, a gyűjtés közösségi munka és több hetes precíz szervezés eredménye volt. (Édesapám munkatársainak ezúton is köszönetemet küldöm!) Sajnos némi konkoly is került a búza közé, azaz találkoztunk néhány acélból készült darabbal is. Ezeket egy mágnessel egyszerűen ki lehet szűrni, de a színük is egyértelmű eltérést mutat a túlnyomó többségtől. Mivel csöveket szeretnénk belőlük építeni, alul-felül lyukasztásra is szükség van.  A doboz tetején ezt egy puritán egyszerűségű konzervnyitóval oldottuk meg. Az első képen látható is ez az eszköz, így is feltűnhet, hogy régi design: nem sok elrontható, mozgó alkatrészt tartalmaz... A dobozok alját ezzel szemben flexszel vágtuk le (2. kép). Így valóban csőbe rendezhető elemeket kaptunk, a látszólag hengeres forma ugyanis valójában egy kis dőlésszögű csonka kúp, azaz az elemek teteje belecsúszik a felvágott talp részbe. Ennek a munkának jó részét viszont én csináltam, 165-170 darabos mennyiségnél - ha jól emlékszem - körülbelül két délelőttömet vette igénybe.

A harmadik ábrán látható a jelenlegi állapot, sajnos így áll a helyzet immár elég régen. Megfelelő műhely hiányában sajnos nehéz télen bármit is kezdeni, de a sürgető érzés a folytatásra egyre erősödik bennem.

Ezt már ismerem...

Aki figyelmesen megnézte a sörkollektor terveit, annak feltűnhetett, hogy csak két metszetet rajzoltam le, a harmadik lehetséges irányból pedig semmit. A hiányosság a mostani első képen pótoltam, méghozzá úgy, hogy az abszorber elosztódobozba való bevezetése szerepeljen az ábrán. A sörösdobozoknak körülbelül 7 cm helyet hagyunk majd, így nem lesznek összezsúfolva, de nem marad nagy rés sem közöttük. Utóbbi azért fontos, hogy a kollektor sugárzásnak kitett felületéből a lehető legnagyobb részt tudjuk felhasználni. A lyukak mérete az ábrán nem reprezentatív, bár gondolom ez első pillantásra sem volt kétséges... 13 csőből áll majd az abszorber, ennek megfelelően 13*7=91 centit igényel majd a szerkezet szélességéből. Eredetileg csak 90-et hagytunk neki, de ez nem jelent gondot, mert szerencsére a szigetelés vastagsága rugalmasan kezelhető. (Különösen ha kőzetgyapotot használunk, ami a jelenlegi elképzelés.)

Ez eddig szép és jó, de ennél valamivel többet akartam közzétenni, ezért megkíséreltem ki is vágni ezeket  lyukakat.  A második képen látható az erre szánt eszköz. Gondosan kiválasztottuk azt a betétméretet, amelybe a sörösdoboz vége még belefér, de maga a hengeres rész már nem, így a nyílások külön-külön kezelhetőek lesznek (legalábbis elméletben).

Némi képzelőerővel talán levonható a tervekből, hogy az elosztódoboz megfelelő fala egy 100 cm hosszú és 12 cm széles elem, melynek az egyik hosszanti oldalán 5 cm-t, a két végén pedig - az említett kiszélesítés miatt - 4,5-4,5 cm-t meg kell hagyni a szigetelésnek. Az elem vastagságát 12 milliméterben adtam meg, ilyen vastag OSB lemezt szeretnénk használni. A harmadik fénykép mutatja a mai művelet eredményét... Igazság szerint nem csak az előkészített és bejelölt elem ment tönkre, hanem maga a szerszám is, letört benne egy olyan "pöcök", amely nélkül már alig jó valamire. (Ez az alkatrész egyébként a róla készült képen is jól látszik, de a funkciója prózában leírhatatlan.) A kudarc ténye meglehetősen egyértelmű, jelenleg négy lehetséges következtetést látok elképzelhetőnek:

1. Egy ügyesebb kezű embernek kell átadni a feladatot...
2. Más szerszámmal kell kivágni a lyukakat.
3. Más anyagból kell készíteni ezt az elemet.
4. Mind a három...

Bírom benne, hogy legközelebb már biztatóbb fejleményekről tudok beszámolni. Mindenesetre ezt a fúróra szerelhető körvágó fűrészt - a szakszerű nevéről fogalmam sincs - a blog címe alatt említett ökölszabálynak megfelelően alaposan megismertem...

Helyzetjelentés örömhírrel

Szerencsére a kis paradicsomok szépen növekednek. Egy cseréptől eltekintve minden egyes befektetésem megtérült, azzal az eggyel - az első képen bal oldalon a második sorban, a másodikon felül látszik - nem tudom mi történhetett. Lehet hogy véletlenül eleve kihagytam volna? Egyébként mindegy, rövidesen pótolva lesz, de úgy tűnik, mindig kapok egy emlékeztetőt, nehogy tökéletesnek lássak valamit.

Szinte megható, ahogy a növénykék nyújtózkodnak a fény felé. Általában nehezen tudom megérteni azokat a vegetáriánusokat, akik erkölcsi elvekkel indokolják a hústól, az állatok megölésétől való elzárkózást, ha némelyikük látná ezt látná ezt, attól kezdve csak levegőn élnének... Az első képen szemből, a második képen jobbról érkezik a fény; a növények elhajlása egyértelmű, pedig 1-2 naponként megfordítom a tálcát, nehogy felboruljanak. Amikor eszembe jut - például most... -, végig is simítom őket, hogy megerősödjön a száruk. Kint a szabadban a szél elvégezné ezt a munkát, idebent viszont nem teszi meg helyettünk senki.

Locsolni egyébként nagyjából hetente kétszer szoktam, eddig ez a gyakorlat bevált. Mindig nedves a föld, de nincs telítve vízzel, nem rohadnak el a magok, a palánták. A dobozok alján előzőleg hasonló okokból egy-egy lyukat vágtam, hogy a felesleges folyadék távozni tudjon.

Egyéb események is zajlanak, amelyek a bejegyzést indokolttá teszik. Tegnap - két héttel az ültetés után - hivatalosan feladtam az elültetett paprikapalántákra vonatkozó reményeimet. Szomorú, de korántsem meglepő fejlemény volt ez, hiszen tavaly sem sikerült paprikát nevelnem. Ezzel együtt nem adtam fel az egész hadművelet sikerét, előkészítettem a következő próbálkozást. Még bőven időben vagyunk egy új körhöz, aki szeretne palántázni, annak most is csak javasolni tudom. A következő kísérlet annyiból állt volna, hogy a magokat ültetés előtt beteszem a hűtőbe egy éjszakára. A gondolat veleje az, hogy talán a téli hőmérséklet "érzete" hiányzott az előzőeknek a csírázáshoz, ezt pedig lehet mesterségesen is biztosítani. (Mellesleg ezt nem én találtam ki, mielőtt valaki kiröhögne érte. Vannak ilyen megfoghatatlan trükkök a kertészkedésben, sőt, ami talán még viccesebb, sokszor működnek is...) Ennélfogva ma érkezett volna el az új vetés ideje.

Ehhez képest amikor felébredtem, azzal szembesültem, hogy a paprikák némelyike elkezdett kibújni a földből (3. kép). Mintha érezték volna a vesztüket... Délutánra több különböző fajta is megjelent, minden jel szerint egyszerűen ennyivel lassabbak, mint a paradicsomok. Nem tudom, mi fog történni a magokkal a hűtőben, de úgy tűnik, talán idén nélkülük is lesz igazi, saját paprikánk!

Ember tervez

Világszerte elég komoly őrület övezi az üdítős- és sörösdobozokból készülő napkollektorokat. Persze nem iPad-volumenű őrület, de azért tisztességes. A téma odáig jutott, hogy már-már átlépi a küszöböt, hogy közismertnek lehessen mondani, ami nem kis szó ilyen területről érkezve. Az internet - még az apró magyar nyelvű szelete is - tele van leírásokkal, instrukciókkal és rengeteg fényképpel a szóban forgó technológiáról, tehát az ember nem érezheti magát teljesen egyedül barkácsolás közben. Édesapámmal mi is elhatároztuk, hogy készítünk egy ilyen eszközt; bár az is lehet, hogy annak idején ő döntött egyedül, már nem igazán emlékszem. A projekt ugyanis sajnos több évig állt, amíg építkeztünk és költözködtünk. Most viszont újra belevágunk, és mivel a hozzávalók nagyrészt rendelkezésre állnak, szeretnénk viszonylag rövid időn belül végezni vele.

Magyarul legtöbbször sörkollektornak nevezzük ezeket az eszközöket, ami bizonyos mértékig félrevezető, mivel a szerkezet sör gyűjtésére nem alkalmas. Annál inkább a napfény energiájának hővé alakítására, és  fűtésre való felhasználására. Az egésznek a lelke az alumíniumdobozokból összerakott abszorber (fényelnyelő), amelyet a visszaverődés minimálisra szorítása érdekében matt feketére szokás festeni. Ezen kívül lényegi alkatrész még az abszorber körül elhelyezett szigetelés, amellyel azt szeretnénk biztosítani, hogy a hő csak a nekünk megfelelő irányban - tehát a fűtött tér felé - hagyja el a kollektort. A további séma egyszerű: a sörösdobozokat párhuzamosan elhelyezett csövekbe szervezzük függőleges irányban, melyeket alul és felül egy-egy közösített térrészbe, elosztódobozba vezetünk. Az elosztódobozokon keresztül csatlakozunk a fűtött térhez, alul beeresztjük a hideg, felül pedig kivezetjük a remélhetőleg felmelegített levegőt. Kihagyhatatlan még természetesen az egész kollektort összetartó burkolat, valamint a nap felé fordított oldalán azt lezáró átlátszó, de hőt jól szigetelő előlap. Utóbbi az egyetlen nagyobb részlet, amelyet nem hulladékból és maradék építőanyagból akarunk elkészíteni. Ennyi összefoglalás talán elég is az általánosságokról, a feljebb linkelt fényképek és tervrajz bőséges illusztrációt nyújtanak.

A legtöbb fellelhető leírásra tekintve messziről lerí, hogy utólag készültek; ennek félreismerhetetlen jele, ha az építés végigkövetése során minden magától értetődőnek tűnik. Utólag a kisebb gödröket, hullámvölgyeket szereti kiegyenesíteni az ember, nem látszódnak lényegesnek. Most viszont, hogy itt járunk a művelet közepén, úgy érzem, hogy  ez a hozzáállás kifejezetten hátrányos az olyan olvasó számára, aki nem csak pusztán elméletben érdeklődik... A nehézségekből lehet megtanulni a sörkollektorok építését és üzemeltetését, csakúgy mint szinte mindent az életben. Ennek megfelelően én körülbelül valós időben fogok a munkákról tudósítani. Most rögtön meg is kell említenem, hogy a poszt végén közzétett tervvázlatokon már jelen pillanatban is könnyen elképzelhetőek módosítások, de akárhogy is, ez a "hivatalos" elképzelés. (Az ábrák természetesen nem méretarányosak, a méretek milliméterben értendők.) Aki valamennyire ismerős a témában, vagy nagyszerű képzelőerővel rendelkezik, annak talán önmagukban is mondanak valamit a vázlatok. A többieknek megmutatom a részleteket, amikor az adott alkatrész elkészítése végre sorra kerül.

Egy nagy pillanat

Bár a blogot most csütörtökön indítottam a palánták kiültetésével, maga a hadművelet még múlt szombaton zajlott le. Ezzel együtt is örömteli meglepetésként ért, hogy több kis növény is kibújt ma reggelre a földből, délutánra pedig a számuk csak tovább növekedett. Igaz, hogy a paprikák továbbra is bujkálnak, de a paradicsomok mindkét fajtájából kicsírázott néhány példány. Külön egy kis csepp boldogságot ad, hogy az itteni krónikát némi sikerélménnyel indíthatom, eddig korántsem lehettem ebben biztos...

A kis csemetékről készült felvételek után a módszer látható, ahogy a magokat tárolom. A tavalyi saját termésünkből származnak, kiszárítás után egy jegyzettömb lapjaiba tettem őket. A "nagy" felirat arra utal, hogy ez a fajta tavaly 40-45 dekás gyümölcsöket hozott. A tavalyi palántákat egy szomszédunktól kaptuk ajándékba, most viszont lehet hogy önállóan is sikerül felnevelni néhányat. A másik kicsírázott fajta egyébként a "fás szárú" fedőnéven fut (a magok egy másik hasonló papírban), talán nem lep meg senkit, hogy az erős száráról neveztem el. Ezeket főleg a strapabírásukról és bő hozamukról ismertük meg eddig, előbbi jellemzőjüknek köszönhetően már tavaly is sikerült őket szaporítani, pedig az az alkalom életem első ilyen irányú próbálkozása volt. Száz szónak is egy a vége: nagyon bízom benne, hogy most sem hagynak cserben.