2013. október 31., csütörtök

Első lefőzés

A cefre első lefőzésénél alapvetően három dologra kellett figyelnünk. Az első ezek közül, hogy a vodka - az első párlat - megfelelő ütemben csorogjon. Folyamatos, vékony sugarat szeretnénk látni egész végig, ez viszonylag gyors és egyben biztonságos főzést jelent. A csöpögés idegőrlően lassú tud lenni, ha pedig túl nagy tüzet gyújtunk, az képes lehet annyira felforralni a cefrét, hogy utat találjon a hűtőn keresztül az edényünkbe. Egy-két ilyen malőr idén is előfordult, főleg az üstök kezdeti felfűtésekor kell vigyázni. Az is segít, ha nem töltjük egészen tele az üstöt.

A második törekvés, hogy az alapanyagból a magok nagy részét ki akarjuk venni. Ez különösen a cseresznye esetében kritikus, mert annak a magja meglehetősen nagy ciántartalommal bír. A mag talán épp ennek köszönheti jellegzetes, keserű ízét is, de az aromát viszonylag kis mennyiségben is át tudja adni a pálinkának. Mi most egy kis lyukú műanyag hálón - egy közönséges, piros krumpliszsákon - préseltük át a cefrét. Rögtönzött megoldás volt (nem is készült róla kép), talán jövőre gyorsabb és tisztább módszert találunk.

A harmadik fontos dolog, hogy a hűtővíz hőmérsékletét szinten tartsuk. A szerkezet itt-ott szivárog, ezt időről időre pótolni kell, hogy a víz alul és felül is közlekedni tudjon.

A lepárlást addig folytattuk, amíg a megérkező 9-10 decis adag 20-25 százalék környékén tartalmazott alkoholt. Az alkohol az egyik első összetevő, ami elpárolog, ezért a maradékban ilyenkor már alig van szesz, cserébe viszont eszeveszettül savanyú, ami a jövendő italból nem hiányzik. A tesztekhez természetesen be kell szerezni egy fokolót. Remek eszköz, ha nem törjük össze, generációkon keresztül is szolgálhat. A cefre maradékát, a moslékot a komposztra öntöttük, illetve beforgattuk a kiürített ágyásokba.

Egy kis statisztika:
- ~60 kg cseresznyéből lett ~ 15 liter vodka
- ~60 kg almából lett ~19 liter vodka
- ~100 kg szilvából lett ~24 liter vodka





2013. október 15., kedd

Pálinkás alapok

Múlt héten elkezdtük az idei pálinkatermés lefőzését. Ez egy olyan munkafolyamat, amit különösen kedvelek, nagyon tetszik az egész hangulata, és persze a végeredményt is nagy becsben tartom. Sajnos például a hangulatot lehetetlen néhány szóban visszaadni mindaddig, amíg valaki ki nem próbálja, utána pedig ugyebár már felesleges is... Első lépésben tehát inkább a főzés közben használt eszközeinkről és a főbb eljárásokról írok. Az egész lepárlás olyan, mintha egy lekicsinyített ipari-vegyi üzemet indítanánk be az udvaron, de valójában nincs egy összetevője sem, amely ellentmond akár a legszigorúbban értelmezett fenntarthatóság elvének.

A főzéshez természetesen kell egy edény, egy üst. A legalkalmasabb egy szép nagy rézüst, amelyet a következő képen már egy üstházba helyezve láthat a kedves olvasó. (Ez az üst kb. 45 literes űrtartalmú becslésünk szerint.) Az üst fenekén látható szita azt hivatott megakadályozni, hogy a cefre szilárdabb anyaga - jó részben gyümölcsdarabokról van szó - odaégjen az edény aljára. Az üstházban gyújtjuk majd meg a cefre felmelegítéséhez és lepárlásához nélkülözhetetlen tüzet, a füst pedig terv szerint a jobb felső sarokban kivehető fehér elvezetőn át száll majd el.


Az üstöt természetesen le kell zárni, erre mi most egy rozsdamentes acélból készült alkatrészt használunk. Ezt párhuzamszorítók segítségével rögzítjük majd, hogy az értékes gőzök ne távozzanak a réseken keresztül. A berendezés tetején látható egy induló rézcső, ezen át távozik majd a lepárolt pálinka anyaga.


Végezetül essék néhány szó a hűtőberendezésről is! A kék hordó a éppen üres, üzem közben viszont tele lesz töltve vízzel. Ez a víz gondoskodik arról, hogy a gőzök és gázok lehűljenek és kicsapódjanak. A hordó ugyanis két rövid slagdarabon keresztül közlekedik az oldalára rögzített hengerszerű alkatrésszel (magával a hűtővel), tehát abban is hideg víz található. A hűtő belsejében spirálban fut egy vékony cső, amelyhez az üstből érkező rézcső kapcsolódik. Mire a gőz végighalad a spirálon, a nagy mennyiségű víz lehűti, így alul egyszerűen kicsöpög. Eközben természetesen a hűtőben levő víz is felmelegszik, de ez a felfelé távozni tud, a hordó aljáról pedig hideg víz érkezik a helyére. A meleg felfelé száll, ezt tudjuk, és kevés látványosabb alkalmazása lehet ennek a tételnek. Mivel a főzés rendszerint hideg, őszi időben zajlik le, velem gyakran előfordul, hogy a hordó tetején összegyűlt meleg vízben nyugtatom a kezemet. Elég azonban néhány centivel mélyebbre nyúlni, hogy elérjük a hideget... Egy ekkora hordó víz bőségesen elég egy egész napi munka véghezviteléhez (alig néhány százalékát fűtjük fel), csupán az szivárgásokat kell pótolni.


Mondanom sem kell, hogy ehhez az egyszerű sémához azért még számos trükk és sajnos különböző bakik is tartozhatnak (nem beszélve a komolyabb balesetekről), a részletekre azonban későbbi bejegyzésekben szeretnék sort keríteni.

2013. október 8., kedd

Derült égből

Amikor korábban fagyzugokról esett szó az időjárás-jelentésben, akkor nem igazán tudtam hová tenni a fogalmat. Mióta azonban a Rákos-patak mellé költöztünk - tehát a környék legmélyebb részeinek egyikére - egész jól sikerült megértenem a lényegét... A hideg levegő nehéz, ezért lesüllyed, ez a folyamat pedig több fok hőmérséklet-különbséget is okozhat. Nem csak műszerekkel mérhető, hanem konkrétan érezhető, amikor hazafelé közelítek.

Múlt hét csütörtökön például hajnalban mínusz 8 fok volt nálunk. Így október elején ez egy kicsit meghökkentő, nem is számoltunk vele. Viszonylag sok paprika volt még kint a kertben, amiknek sajnos ezzel lőttek is. A karalábé viszont elviselte ezt a fagyot viszonylagos épségben. Valójában a kecske miatt aggódtunk talán legjobban, de némi vacogáson és könnyezésen kívül eddig nem viselte meg a hideg; mielőbb tovább kell építeni az ólját, mert ez a núbiai fajta más éghajlati körülményekhez szokott. Ami pedig a kertet illeti, lassan leltárt kell készíteni, és levonni az idei év tanulságait...




2013. október 1., kedd

Rozi a moziban

Az elmúlt két-három hétben a kecskével kapcsolatos aggodalmaink jó része cáfolatra lelt. Könnyen megszeretett minket (különösen azt aki az ennivalót elé teszi), és általában is nagyon szelíden viselkedik. A kezdeti reszketésnek hamar vége szakadt, most már sokkal inkább kíváncsian szemlélődik. Szokása például az ólja falára feltámaszkodva leselkedni az udvar eseményeire. Érdekes módon a káposztaleveleket nem eszi meg, a száraz kenyér, dísztök, a lepotyogott alma és körte, valamint a fűzfalevelek és vesszők viszont a kedvencei közé tartoznak. Eddig a klímával sem mutatkozott baj, de a nagy téli hidegek idejére az ólat tovább kell majd fejlesztenünk.

Az egyetlen szóba jöhető probléma, hogy Rozi nem igazán viseli jól az egyedüllétet. Különösen ha kikötjük magában legelni. Ilyenkor siránkozó mekegéssel hozza az egész utca tudtára, hogy nem tetszik neki a helyzet. És ebben a kérdésben is nagyon makacs... A kutyával való "barátkozásukat" eddig inkább igyekeztünk meggátolni (ez külön posztot érdemel majd), a családunk pedig nem ér rá mindig tutujgatni a kecskét, így eza kérdés még lóg a levegőben.