A sörkollektor tüdeje

Az elmúlt hét egyik kevésbé csapadékos napján végre sor került a kollektorunk elosztódobozainak elkészítésére is. Ahogy arról már szó volt, ez két kis méretű tartályt jelent, amelyekbe egyrészt az abszorber egyes elemei, másrészt a falon átvezető nagyobb átmérőjű csövek is beletorkollanak. Ennél az alkatrésznél több módosítást is tettünk az eredeti tervekhez képest, már csak ezért is saját írást érdemel.

A változtatások legfőbb oka az, hogy a tervek ugyebár nem voltak méretarányosak, így a rendelkezésre álló keskeny tér első látásra némi meglepetést okozott. A levegő áramlását elősegítő ferde elemet ezért inkább kihagytuk a szerkezetből. Igazság szerint ennek az alkatrésznek alighanem minimális hatása van csupán a teljesítményre, ilyen finomhangolásra egyelőre talán fölösleges túl sok energiát áldozni. Így a munka némileg egyszerűbbé vált, hiszen így majdnem minden derékszögben vágható és ragasztható.

Első lépésként az oldalfalakat szigeteltük, erről már az előző írás végén is tettem említést. A használt hungarocell sokkal kényelmesebb megoldás, mint a gyapot. Mereven ragasztható, nem árt neki a pára sem, ezért a fóliával való kínlódás is elkerülhető. A kép bal oldalán, az abszorber oldalsó szigetelésén látszik is, milyen problémákra gondolok itt...

Ezután következett a hátfali szigetelés behelyezése. Itt ki akartuk tölteni a korábban meghagyott 5 centis mélységet, ezért gyapotot használtunk. A fólia azért darabokból áll össze, mert művelet közben viharos szél fújt, és a hosszú csíkok elég hamar kezdtek az agyamra menni. Főleg, amikor már felszedtek egy kis ragasztót és vele persze némi gyapotot is... Őszintén szólva volt már néhány olyan feladat itt a barkácsolás közben, amit szívesebben csináltam, mint ezt.

A kesztyű sem véletlenül hever ott, sajnos tényleg hideg volt... Ekkor következett a rések tömítése, majd kicsit lefaragtam a hungarocellből, hogy jobban ráfeküdjön a fedőlap. Ezt téglákkal súlyoztuk le a púrhab megkötéséig. Bár még hátra van néhány igen nagy lépés, azért már pislákol valamiféle fény az alagút végén.

Alkalmazás és alkalmazkodás

Korábban már említettem az itteni leírásokban, és a fényképeken is látható volt, hogy a sörkollektor hátlapjából kivágtuk a levegő ki- és bejárását biztosító lyukakat. Azért kicsit bonyolult megfogni ezt a témát, és akkor is azért halasztottam el a tárgyalását, mert olyan szempontokat kellett figyelembe vennünk, amelyek az eredeti tervekben nem szerepeltek. A másik blogon többször is elég kimerítően szóltam arról, hogy miként kell a terveinket a valósághoz alkalmazni, nos, ez pontosan egy olyan példa, amelyre akkor is gondolhattam volna. Itt az ideje, hogy előkerüljön a kérdés, mit is akarunk kezdeni a kollektorral, amikor elkészül.

Első gondolata természetesen az lenne az embernek, hogy szereljük fel a ház oldalára, ahol lakunk, hiszen így tudjuk a legnagyobb hasznot húzni belőle. Rásegít a fűtésre, ezért kevesebbet fát fogyasztunk majd el. Akadt azonban néhány tényező, ami mégis elbizonytalanított minket. Egyrészt természetes módunk settenkedik bennünk némi kétség, hiszen - hiába minden internetes olvasmány -, még sosem láttunk ilyen szerkezetet a saját szemünkkel. Ha valami gyengébb eredményt ad, mint amire számítunk, akkor ott állunk majd a ház oldalfalának kétszeri átütése után, és el kell döntenünk, hogyan tovább. Arról nem beszélve, hogy  édesanyám előszeretettel vétózná meg az egész projektet esztétikai  indokokra hivatkozva... Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy ezt a munkát kísérletnek tekintjük, és a kollektort egy melléképületre fogjuk felszerelni.

A dolognak persze megvannak a hátrányai, elsősorban nyilván az, hogy így a közvetlen fűtésünkön nem segítettünk semmit. Másrészt viszont ezzel a fenti problémákat kikerültük, hiszen a felszereléssel így számottevő kárt nem igazán tudunk okozni. Ráadásul a melléképület kis mérete és elég rossz minőségű szigetelése miatt valószínűleg könnyebben mérhető lesz a kollektor teljesítménye, és könnyebben el tudjuk majd dönteni, érdemes-e újra belefogni az építésbe, ezúttal komolyabb szándékkal. A rendeltetési hely az első képen, a nyárfától balra elhelyezkedő falfelületre került. A fotó késő délután készült, látható, hogy ekkor a napsütés az eresz árnyékát kivéve viszonylag zavartalanul éri ezt a részt.

A könnyűszerkezetes épület jellemzői alapvetően befolyásolják, hogyan kell a kollektor kivezetéseit megszerkeszteni. Először is figyelembe kell venni a fal vastagságát, hogy az átvezető csövek beérjenek a belső térbe, illetve azért is, hogy tudjuk, milyen távolságot kell elhagyni az épület sarkától. Ezen kívül lényeges még, hogy a falban levő függőleges faoszlopokat ne trafáljuk el, amikor a megfelelő nyílásokat létrehozzuk. Miután a falvastagságot 22-23 centiméterben megbecsültük, a kollektor hátlapján levő lyukak helyét a fagerendákat kikerülve jelöltük meg. (Ennél szebben ezt nem tudom megfogalmazni, valójában a folyamat sokkal nagyobb szenvedés volt sok méricskéléssel és még több fejvakarással.) Így ha minden jól megy, akkor csak a burkolaton, egy betonit lapon, némi kőzetgyapot szigetelésen és egy réteg lambérián kell majd keresztülvágnunk magunkat a felszerelésnél. Hát, mit mondjak, szép lesz...

A megfelelő méretre vágtunk két darab 11 cm átmérőjű PVC csövet, és beragasztottuk őket a helyükre. A kollektor elosztódobozába nagyjából 5 centi "belógást" hagytunk, míg ellenkező irányban az épület falvastagságának megfelelő távolságot. A képen ismét látható még egy újdonság, amiről még nem volt szó, az elosztódoboz oldalfalainak szigetelése, rövidesen erről is érkezik majd a részletesebb leírás.

Egy dolgos és eredményes nap (2. rész)

Miután a tegnap leírtam, hogyan készítettük elő a sörkollektor szigetelésének az abszorbert körülölelő részét, ma magára a szerkezet lelkét adó alkatrészre térek át. E munka folyamán ismét olyan nehézségekkel szembesültünk, amelyek első pillantásra egyáltalán nem tűntek fel, de végül sikerrel vettük az akadályokat.

Elsőként az elosztódoboz egyes lyukaiba sörösdobozokat helyeztünk. A kollektor terve szerint - amelyet egyébként viszonylag alapos internetes kutatómunka előzött meg - az abszorberünk egyes csöveiben a sörösdobozok felfelé szűkülő irányban helyezkednek majd el, tehát a levágott talpuk lefelé néz majd. Állítólag így valamivel kedvezőbb a csatorna formája a légáramláshoz. Az összeszűkülő felső rész a korábban megmutatott módon - legfeljebb némi reszelés árán - elfér a lyukakban, a  másik elem esetében azonban kissé össze kellett gyűrni az alumíniumot, hogy be tudjuk illeszteni. Ennek nyomai valamennyire látszanak is a második képen.

A dobozok rögzítéséhez hőálló ragasztót használtunk, ami nem olcsó mulatság, de sajnos elkerülhetetlen. Legalábbis a magam részéről nagyon remélem, hogy szükség lesz erre az extra tulajdonságra, mert tényleg felmelegedik majd az alumínium...

A ragasztónak szüksége van néhány órára, amíg kellően megköt, ezért valójában ekkor csináltak meg azt, amiről tegnap volt szó. Amikor minden elkészült és a beragasztott elemek is stabilnak tűntek, akkor az abszorber egyik végét - vagy hogy egy szép idegen szót használjak: terminálját - becsavaroztuk a helyére, majd a hosszú, egymásba csúsztatott sörösdobozokból álló csöveket hozzáillesztettük ehhez . A képen felhívnám a figyelmet a bal oldalon látható, a rétegelt lemezt rögzítő L alakú "vinklire", amely legfőképpen azért helyezkedik el ilyen magasan, mert csupán így lehetett a csavarhoz értelmesen hozzáférni... (Természetesen van egy ugyanilyen a szemközti oldalon is.)

A munka utolsó fázisa a másik terminál rögzítése volt, ez sajnos igazi kínszenvedéssel ért fel. A problémát az okozta, hogy a több hónappal ezelőtt összeállított csövek hossza jelentősen különbözött egymástól, mert az egyes sörösdobozok nem egyforma mértékbe csúsznak bele a másikba... Ezt az anomáliát mindenképp ebben a lépésben kellett kijavítani, mert a csövek két végét az imént leírt módon már egy-egy merev vonalban meghatároztuk. Ráadásul ezen felül az utolsó elemeket így egyszerre kellett mind a tizenhárom csőhöz csatlakoztatni, ami szintén nem bizonyult egyszerű feladatnak. Nem igazán lehet mindezt és a közben felmerülő kétségeket és görcsölést prózában leírni, talán akkor mondom a legtöbbet, ha egy szóval jellemzem az egészet: szívás. Az alábbi fotó egy már "majdnem jó" pillanatot örökít meg, valahol a folyamat kétharmadánál...

Végül nagy nehezen sikerült összeállítani mindent és becsavarozni a második elosztódoboz "bejáratát" is, de a tapasztalatok alapján legközelebb egész más módszerrel oldanánk ezt meg. Elég lenne előzőleg a csövek egyik oldalát beragasztani, a másik végére pedig egyszerűen addig csúsztatnánk fel a lyukas lemezt, amíg a helyére nem kerül. Ha a "gyűréses" oldalt hagyjuk meg erre a célra, akkor aligha sodródunk olyan kínos helyzetbe, mint amivel most foglalkoznunk kellett.

Végül következzen egy büszke csendélet egy jól sikerült nap eredményéről:

Egy dolgos és eredményes nap (1. rész)

Noha tegnap délután egy kertészkedős bejegyzést tettem közzé, valójában a nap nagy részét a sörkollektoron való ügyködéssel töltöttem. Édesapám hathatós segítségével sikerült elég radikálisan belendíteni a szerkezet építését, remélhetőleg ez a nekibuzdulás ki is tart majd az elkészülésig... Mindenesetre az egész haladásunkat nem akarom egy posztba sűríteni, mert ez egyrészt túl hosszú lenne, másrészt valószínűleg áttekinthetetlen is. Inkább két önmagában is értelmezhető részre osztom a dolgot, annak ellenére hogy a valós munkafolyamatok lényegében egyszerre történtek.

Nézzük előbb, hogy mit is kezdtünk a kollektor borításával! Először is kivágtunk két 11 cm átmérőjű lyukat a hátlapból, ahol majd a levegő ki- és beáramlása fog zajlani. Ezeknek a pontos helyéről majd egy külön írás (egy harmadik) fog szólni, nem is tudom, hogyan fogom tálalni a meghatározásukat. Elöljáróban csak annyit, hogy szoros kapcsolatban állnak azzal, hogy hova akarjuk elhelyezni a berendezést... Szóval e nyílások dekopír fűrésszel való kivágása után berajzoltuk a majdani elosztódoboz méreteit az oldallapokra, majd az abszorbernek kijelölt felületre 5 cm vastag kőzetgyapot lapokat ragasztottunk (sima sziloplaszttal).

Természetesen később a középső részre is került szigetelés. Ezt követően párazáró fóliával borítottuk be a gyapotot, ezt a fához, illetve az OSB-hez tűzőgéppel rögzítettük.

Az oldallapokon hasonló módon helyeztük el a szigetelést, itt annyi trükkre volt szükség, hogy először belül kellett rögzíteni a fóliát, és csak azután "beletekerni" a gyapotot.

Leírva milyen gyors és egyszerű is ez... A gyapot és a fólia is építkezési maradék, tehát ez a lépés nem igényelt számottevő pénzbefektetést, ugyanakkor kulcsfontosságú, hiszen egyáltalán nem akarjuk, hogy a nagy nehezen összegyűjtött hő rossz irányba távozzon a kollektorból. Még a hétvégén igyekszem a következő részben dokumentálni azt is, mi történt ugyanebben az időben az abszorber összeállításának frontján.