Heuréka!

Többszöri próbálkozás után ma újra nekilendültünk, illetve személyesen én is nekilendültem a sörkollektor-elosztódoboz elkészítésének. A folyamatot ezúttal is képekkel fogom illusztrálni.

Mint alább látható, az OSB lapokat más anyagra cseréltük, ez két összeragasztott - vagy ha tetszik akkor egy megduplázott vastagságú - rétegelt lemezből áll össze. Valamivel vastagabb és jóval nehezebb lesz így az elem, mint OSB-vel, de egyben sokkal kevésbé törékeny is, ami a lyukak  kivágásánál kulcsfontosságú. A tervek alapján bejelöltem a majdani nyílások középpontját. A sörösdobozok szélességére továbbra is 7 centimétert szántam, a korábbi, ezzel kapcsolatos kétségek az akkori próbálkozás pontatlanságából származtak.

A szerszámot is lecseréltük. A lyukfűrész - legalábbis angolul "hole saw" a neve, ezt a dobozáról tudom - hasonlatos az elsőként alkalmazott eszközhöz, de jóval stabilabb és strapabíróbb is annál. (Talán még képen is meglátszik...)  A majdani lyukak nagyságrendileg be tudják majd fogadni a sörösdobozok teljes átmérőjét, az ilyen méretű lyukfűrész (64 mm) volt a legígéretesebb a készletben.

Először egy fúróállvánnyal szerettünk volna dolgozni, de szerencsére kiderült, hogy a vágás pontosságán többet segít, ha egyszerűen előfúrunk a lyukfűrésznek. Ezeket a jelzéseket néhány hajszálnyival beljebb tettem a tollrajznál, így a körív még a 7x7-es négyzeten belül marad, de távolabb kerül az elem szélétől. Ezt a kis trükköt néhány próba után határoztuk el, az egyik ilyen szerepel a képen is.

Maga a vágás két részből állt össze. Először egyik oldalról körülbelül az elem vastagságának feléig bevágtam a lyukakat, majd a másik oldalról - mivel az előre kifúrt jelzés ott is nagyszerű támpontot ad - befejeztem a dolgot. Erre az újabb ügyeskedésre azért volt szükség, mert amikor közvetlenül, egy oldalról "támadtunk", akkor a kivágott korong hajlamos volt teljesen beleszorulni a lyukfűrészbe, és enyhén szólva nem volt túl kellemes és gyors munka kipiszkálni. A két részes módszerrel sokkal kevésbé süllyed be a fűrész az anyagba, így szinte nem is okozott gondot a dolog. Erről az epizódról nem sikerül jó képet lőni, utólag sem szenvedtem vele inkább, talán el lehet képzelni.

Egyelőre csak az egyik elem készült el, de a másikat is ugyanígy szeretném majd megcsinálni. A hozzánk legközelebbi, vonallal leválasztott részt le fogjuk vágni, az nem része a sörkollektornak. Végül következzen egy csendélet az abszorber csatlakozásáról:

A sörkollektor váza

Ma délután összecsavaroztam a sörkollektor vázát, tehát a hátlapot és az oldallapokat. Végre valami kézzelfogható eredmény... A képek önmagukért beszélnek, csupán néhány részletet mellékelek hozzájuk.

A hátlap egy 104x210 centis OSB lap. Eredetileg 105 cm széles lenne, de valahogy keskenyebbre sikerült. Szerencsére nem okoz fennakadást ez az elég durva pontatlanság, ezzel együtt sérti a büszkeségemet, ennyire azért nem vagyok amatőr... A kőlapok középen arra szolgálnak, hogy a sokáig oldalára állítva tárolt, és így elég "púpossá" vált lapot kisimítsák. Ez körülbelül egy nap alatt nagyjából sikerült is, a többit majd a csavarok bevégzik.

Az oldallapok építkezési maradékból, hajópadlóból készültek 14x210 cm, illetve 14x100 cm-es méretben. Sajnos ez a szélesség csak két szál összeragasztása után áll elő, és elég sok hulladék termelődik.  Balra ezekből látható két példány, melyeknek lesz még szerepe. A hosszú vágásokra még korábban egy asztalos rokonunkat kértük meg. Ezt némileg csalásnak érzem, de tény, hogy a pontos derékszögek és a szép illeszkedés ebben az esetben nem mellékes, mert szinte minden látszani fog a végeredményben is.

A hátlap segítségével kerestem meg a derékszögeket, a negyedik elem csatlakoztatásánál pedig a rövidebb oldallappal azonos hosszúságú hulladékokat pedig távtartónak illesztettem be (ezek persze nincsenek rögzítve). Így a hosszú oldalak görbületét - ha a "hasat" befelé fordítjuk - nagyjából ki lehet védeni. Mivel a padló építkezés utáni maradék, esélyes, hogy a görbe, gombás vagy háncsos, a szép darabok ugyanis be lettek építve. Nem gond a hullámosság, csak oda kell rá figyelni. 

Ezek után nem maradt más hátra, mint ráfektetni a keretre a hátlapot, és több helyen összecsavarozni a kettőt. A korábban közzétett terveken látszik, hogy 25 mm vastag hajópadlóval számoltunk, ennél valamivel vékonyabbak ezek a szálak. (Lerakás közben egyébként igen emlékezetes pillanatokat tud okozni, ha egyik szál sokkal vastagabb, mint a másik...) Itt ez most hasznos, mert ugyebár a hátlap is keskenyebb a tervezettnél. Az OSB valamivel még mindig kisebb, de mindkét hosszanti oldalon néhány milliméter marad el, ami funkcionális problémát messze nem jelent.

Holnap valószínűleg újabb kísérletet teszünk az elosztódoboz elkészítésére. Ez nagyobb kihívás, mint a leírt mai barkácsmunka, az új módszer viszont kecsegtetőbbnek tűnik az előzőeknél.

A visszaforgatás művészete

Elérkezett az idő, hogy újabb témát nyissak, méghozzá egy olyat, ami számos szempontból érdekes. Túlzottan hosszadalmas monológba nem szeretnék bocsátkozni, de meg kell említenem, hogy a komposztálás mind a gyakorlati haszna, mind a szemléletmódja miatt kulcsfontosságú technológia. A talaj tápanyagokkal való felfrissítését és a szerves hulladék kezelését egyszerre oldja meg, miközben az ember még szinte akaratlanul is közelebb kerül a nyers biológiai élet egyes folyamatainak megértéséhez. Igen, az ilyesmi hasznunkra válhat, hiszen magunk is élőlények vagyunk. Olvastam olyan leírásokat, amelyek a komposzt filozófiájáról, sőt, teológiájáról szóltak... Ilyesmibe itt nem bocsátkozom, de a saját tapasztalatokról örömmel számolok be.

Valójában nem egészen magától értetődő, hogy a komposztálást külön címke alatt, vagy a kertészkedéssel együtt érdemes kezelni. Két fő oka van, hogy külön vettem őket. Az első az, hogy megpróbálom követhetővé tenni a tevékenységek egyes részeit az olvasók számára. Ha az összes munkát összeilleszteném, amelyek szoros kapcsolatban vannak egymással, egy idő után csak egy címke lenne az egész világra... A másik ok konkrétabb, ezt az imént már említettem is: a folyamatnak nemcsak kimenete, hanem bemenete is van. Az a helyzet, hogy - jórészt a komposztnak köszönhetően - jelenleg már szinte csak a különböző csomagolások, zacskók és palackok landolnak nálunk a szemetesvödörben, csak ezektől kell megszabadulnunk. Nem hangzik eget rengető dolognak, de ha belegondol az ember, akkor ez mind pontosan olyasmi, amelyekre eleve semmi szüksége sem lenne senkinek. Összehasonlíthatatlanul feltűnőbbé vált így, hogy az egész szemétszállítás, -tárolás és az összes erre alapult szolgáltatás mennyire torz szerepet játszik a mindennapokban.

Külön haszna az egész folyamatnak, hogy felhívja a figyelmet az élet lucskos, ragadós, kibogozhatatlan természetére. Szeretjük azt hinni, hogy egy tiszta, szabatos, megtervezett környezetben élünk, pedig nem is állhatnánk ettől távolabb. Tudom, rengetegen undorítónak neveznék a lenti képeket, ha konkrétan rákérdeznék. Van ott ki tudja mikor kihajított répa, rohadt krumpli, fahamu, cefremoslék, tojáshéj, gyékénylevél, vécépapír-guriga, persze mindez a teljesség igénye nélkül. Ugyanakkor semmilyen érzelem, szembehunyás, és még a kínosan megtartott távolság nem változtat a tényen, hogy az élet burjánzása gyakran így néz ki. Személyes ügy, hogy milyen határtól találjuk visszataszítónak a szerves anyagok bomlását, a születést, vagy akár a betegségeket, sérüléseket. Nagyon sok látványhoz, szaghoz, hanghoz azonban az ember képes minden további nélkül hozzászokni, márpedig például a komposzttal - akinek van rá lehetősége - kifejezetten hasznos lehet megbarátkozni. (Más kérdés, de szeretném aláhúzni, hogy a rémhírekkel ellentétben a jól működő komposztláda szerencsére semmilyen bűzt nem áraszt. Legalábbis a miénk nem, és nem azért, mintha fekete öves mesterek lennénk a tárgykörben...)

Tisztában vagyok vele, hogy városi körülmények között ilyesmivel még így sem lennénk túl népszerűek a szomszédok  között. Vannak kisebb léptékű, hasonló technológiák, amelyek elférnek lakásban is. Talán a későbbiekben ilyesmi is napirendre kerül. Addig is lehetséges viszont saját hulladékunk ilyen összetevőit mások komposztálójába felajánlani. Jól jöhet még az ablakpárkányra, erkélyre telepített kiskertünknek az eredmény, és valamivel több fogalmat kapunk a tetteink következményeiről, mintha vakon a kukába dobálnánk mindent. Ha minden kötél szakad, akkor pedig ott van a többi lehetséges tevékenység. Épp ez a lényeg, mindenki azzal foglalkozzon, ami módjában áll. Se többet ne tegyen, se kevesebbet.

Nem áll szándékomban minden egyes kapcsolódó tevékenységemről beszámolni. Tegnap például a kerítésre tekeredett tavalyi dísztökök elszáradt indáit és fennmaradt terméseit szedtem össze és dobáltam a komposzt tetejére, ahol a képeken láthatóak is; elég látványtalan munka volt és önmagában nem is túl sokatmondó, bár még mindig messzebbre mutat, mint a konyhai maradványok napi rendszerességű kihordása. Esetenként viszont várható azért egy-egy bejelentkezés, főleg összefoglaló jelleggel, illetve nagyobb léptékű ügyködések idején. Nem tudom, mennyire szembeötlő, de a komposztáló láda deszkái maguk is kezdenek termőfölddé változni, nos, ez sajnos egy komolyabb művelet, egy új láda összeütésének előjele, melyre valószínűleg még tavasszal sor kerül. Remélem, hogy akad olyan olvasó, akinél mindez érdeklődésre tart majd számot, és nem csupán a blog nézettsége miatt.

Ha ésszel nem megy...

Nem hagyott nyugodni a legutóbbi kudarcom a sörkollektor elosztódobozának bevezető nyílásaival kapcsolatban. Ez lesz ugyebár az a két elem, amelyek összefogják az abszorbert alkotó csöveket, és amelyeken keresztül az abszorber - remélhetőleg meredeken felmelegedő - levegője közlekedni tud. Nem egy nagy ördöngösség a dolog, a megfelelő géppel egy asztalosnak bármilyen bútoranyagból negyedórás munka lenne, nekem viszont elsőre beletört a bicskám.

Másodszorra egy brutálisabb, igénytelenebb módszerrel próbálkoztam, ami elsőre ígéretesebbnek is tűnik. A kimért és kijelölt körlapok szélére fúrtam négy lyukat, majd dekopírfűrésszel kivágtam a köztük kínálkozó területet. A kör kialakítása ezután egy reszelővel való ügyködéssel történt, mint kiderült, az OSB lapok anyagát elég könnyen alakítja ez az eszköz. Mivel éppen egy építkezés után állunk, szerszámokkal szerencsére bőven el vagyok látva... Az eljárás hátránya elsősorban a lassúsága, előnye viszont az, hogy saját magam is el tudom végezni. Bár a blog filozófiájához illene a küszködés folytatása, gyakorlati okokból lehetséges, hogy végül más utat választunk.

Az első ábrán a három munkafázis látható, a második fényképhez melléjük helyeztem a szükséges szerszámokat is. A harmadik képen látszik hogyan illeszkedne az abszorber két csöve az így kialakított lyukakba, melyek egymástól a tervezett távolságban lettek kialakítva. A sörösdobozok közötti viszonylag nagy rés felveti a kérdést, hogy esetleg érdemes lenne-e átszervezni a tervet, hiszen ha közelebb hozzuk a lyukakat, akkor talán még egy cső is elférhet a kollektorban. Így az abszorber napsugárzásnak kitett felületét, és így a szerkezet hatásfokát meg tudnánk emelni. Ez azt jelentené, hogy a dobozok esetében 7 centis átmérőnél kevesebbel is lehetne számolni. Az egyik kérdést még meg sem válaszoltam, de már szült egy másikat...