2013. július 7., vasárnap

Aki másnak vermet ás...

Noha a tartósításról elsősorban nem ez jut az ember eszébe, a nyáron és kora ősszel learatott terményeket - legalábbis egy részüket - különösebb átalakítási műveletek nélkül, pusztán megfelelő tárolással is el lehet raktározni a szűkösebb téli hónapokra. A mélyhűtő - legalábbis a kereskedelmi forgalomban levő típusai - korántsem nem nevezhető fenntartható technológiának, van viszont egy ősi módszer, ami hasonló hatékonysággal működtethető.

A talaj bizonyos mélység alatt még a legzordabb téli hidegben sem fagy át, ezt a mélységet szokás fagyhatárnak nevezni. Magyarországon nagyságrendileg fél méter az értéke. Mint a képen látható, mi egy másfél méter mély vermet ástunk, ennek a fenekén hellyel-közzel állandóan fenntartható a 2-5 Celsius fokos hőmérséklet, amelyben sok élelmiszer nem indul romlásnak.

A gödör eredetileg 30 centivel szélesebb volt minden irányban, ebben az állapotában lebetonoztuk a fenekét. Utána a 90x300-as fadobozt állítottuk fel, melynek külsejét kátránypapír óvja a korhadástól. A megmaradó oldalsó rést ezután betemettük. A második képen egy szellőző "cső" látható, egy-egy ilyet helyeztünk el a verem két végén. Természetesen a tároló még nincs kész, ezért a végső állapotának a bemutatására még egy posztot szeretnék majd szánni. Annyit viszont elmondhatok, hogy mióta ez a kép készült, újabb távtartókat feszítettünk a doboz közepére. Amikor ugyanis a középen látható vízszintes deszkát kivettük, a visszatöltött föld hirtelen 15-20 centivel benyomta az oldalfalakat... Szép munka volt mindent visszakalapálni. A következő lépés mindenképp a helyzet stabilizálása, ezt öntözéssel és alkalmi taposással-döngöléssel próbáljuk jelenleg elérni.



2013. július 5., péntek

Aratás: cékla

Mikor az ember elkezd foglalkozni a kertészkedéssel, nem is gondolja, milyen fejleményeket vonhat az maga után. Családom étkezési szokásai például ennek köszönhetően jelentősen megváltoztak. E folyamat egyik zászlóvivője a cékla, amely a köztudatban leginkább furcsa salátanövényként van jelen, amit az iskolai menzán legtöbben érintetlenül hagynak. Ehhez képest mi már évek óta sütve, köretként fogyasztjuk, mert egyrészt felüdítő változatosságot jelent a szokásos krumli-rizs-tészta szentháromsághoz képest, másrészt pedig az íze is különleges. A magam részéről még azt is megkockáztatom, hogy legalább annyira laktató, mint a burgonya, sőt... A fentieknek megfelelően nagyon büszkék vagyunk a cékláinkra a kertben. Ha a képeken nem jönne át egyértelműen, itt igen nagy gumókról van szó, és még az ökölnyi méret esetén sem csökken a termény minősége.




2013. július 3., szerda

Aratás: borsó

Korábban mutattam egy képet a borsó virágzásáról. Nos, az azóta eltelt időben a virágok hüvelyekké fejlődtek, telis-tele édes, zöld borsószemekkel. A termés aratása folyamatos, most egy nagyobb adagról számolok be. A növények átláthatatlansága miatt bizonytalan a becslés, de nagyságrendileg 3-4 kilogramm borsószem várható idén. Ebből egy kg látható a második képen. Már két borsóleves is lecsúszott a torkunkon, és elfogultság nélkül is állíthatom, kiválóan sikerült a kert két megfelelő ágyásának gondozása.

Érdemes megemlíteni, hogy  termés tömegének csupán 40%-át adják a szemek, a hüvely részt vszont jelen állás szerint csak komposztnak tudjuk felhasználni. Megérné kitalálni egy jó és egyszerű receptet ennek az alapanyagnak a kiaknázására, mivel nemcsak szép, hanem a szemekhez hasonlóan igen ízletes is. Ezt onnan tudom, hogy egy főzelékben tavaly volt alkalmam megkóstolni, sajnos azonban azt az étkezést is kész tortúrává varázsolta a hüvelyben elrejtett vékony, elrághatatlan hártya. Ha ezt valahogy el lehetne távolítani, gyakorlatilag megdupláznánk a kinyert táplálék mennyiségét...




2013. június 30., vasárnap

Ajándék

A júniusi hónap kevesebb bejegyzést hozott ezen a blogon, de ez nem a kevés, hanem inkább a sok munkával magyarázható... A következő napokban szeretném kicsit felturbózni a tempót, meglátjuk, mennyire sikerül. Ma egy igen édes meglepetésről lesz szó, az egyik gyümölcsfánk sikertörténetéről.

Egy hat éve ültetett őszibarackfáról van szó, amelyről korábban már gyakorlatilag lemondtunk. Minden évben hozott rügyeket, leveleket és virágokat, de ezt is csak egyes ágakon, gyümölcsöt pedig csak hírből ismert. Egy kicsi, fiatal növénynél ezt még tolerálja az ember, de 5 év után az a döntés született, hogy váltani kell. Egyrészt a fa helyére is szükség lett a terjeszkedő veteményeskert miatt, másrészt utolsó próbálkozásként esélyt akartunk adni neki egy néhány méterrel arrébb is, mégpedig közvetlenül a "vadon" mellett, a nádas szomszédságában. Mivel a barack a homokos talajt szereti, az egészet megbolondítottuk egy talicskányi ipari homokkal, amely éppen feleslegessé vált, és amelyet a földdel együtt a földlabda alá öntöttünk.

Ezen az epzódon még mindig nevetnem kell, nem tudom eldönteni, hogy végül is megölni vagy megmenteni akartuk-e szerencsétlen növényt... Idén tavasszal még a metszése is elmaradt, ennyire nem bíztunk benne. Ami a megdöbbentő, hogy - akármit is csináltunk jól - a dolog működik. Olyannyira, hogy a napokban el vagyunk látva gyönyörű és édes barackokkal. Nincs tanulság, nincs mély magyarázat, legalábbis nem látszik.