Aki másnak vermet ás...

Noha a tartósításról elsősorban nem ez jut az ember eszébe, a nyáron és kora ősszel learatott terményeket - legalábbis egy részüket - különösebb átalakítási műveletek nélkül, pusztán megfelelő tárolással is el lehet raktározni a szűkösebb téli hónapokra. A mélyhűtő - legalábbis a kereskedelmi forgalomban levő típusai - korántsem nem nevezhető fenntartható technológiának, van viszont egy ősi módszer, ami hasonló hatékonysággal működtethető.

A talaj bizonyos mélység alatt még a legzordabb téli hidegben sem fagy át, ezt a mélységet szokás fagyhatárnak nevezni. Magyarországon nagyságrendileg fél méter az értéke. Mint a képen látható, mi egy másfél méter mély vermet ástunk, ennek a fenekén hellyel-közzel állandóan fenntartható a 2-5 Celsius fokos hőmérséklet, amelyben sok élelmiszer nem indul romlásnak.

A gödör eredetileg 30 centivel szélesebb volt minden irányban, ebben az állapotában lebetonoztuk a fenekét. Utána a 90x300-as fadobozt állítottuk fel, melynek külsejét kátránypapír óvja a korhadástól. A megmaradó oldalsó rést ezután betemettük. A második képen egy szellőző "cső" látható, egy-egy ilyet helyeztünk el a verem két végén. Természetesen a tároló még nincs kész, ezért a végső állapotának a bemutatására még egy posztot szeretnék majd szánni. Annyit viszont elmondhatok, hogy mióta ez a kép készült, újabb távtartókat feszítettünk a doboz közepére. Amikor ugyanis a középen látható vízszintes deszkát kivettük, a visszatöltött föld hirtelen 15-20 centivel benyomta az oldalfalakat... Szép munka volt mindent visszakalapálni. A következő lépés mindenképp a helyzet stabilizálása, ezt öntözéssel és alkalmi taposással-döngöléssel próbáljuk jelenleg elérni.