Mérlegelt kockázat

A palánták kiültetése mindig körültekintő döntés eredménye, hiszen a mi éghajlatunk gyakran tartogat fagyokat májusra is, ami egy éjszaka alatt több hónapnyi gondoskodásunkat taszíthatja a semmibe. Épp ezért ismerjük a Pongrác, Szervác és Bonifác névnapokat fagyosszentekként, az említett művelettel ezeket a dátumokat megvárni az talán valamennyire általánosnak mondható.

Az én paradicsomjaim esetében a delikvensek viszonylagos satnyasága erősen a minél hamarabbi "kiengedés" irányába hatott. Valahogy úgy voltam vele, hogy ha kint pusztulnak el, akkor talán egy hajszálnyival kevésbé fogom sajnálni, hiszen akkor tényleg a természetes körülmények végzik el a piszkos munkát. Ez valószínűleg ostobaság, másik oldalról nézve viszont a környezetváltozás gyakran jót tesz a beteg élőlényeknek. Mivel már május közepe felé közeledünk, és nyoma sincs fagynak, meghoztam a visszavonhatatlan döntést. Ráadásul a keddi borús, esős idő is pontosan ilyesmire kínálta magát.

Itt van a díszes kompánia. Ezek az indaszerű - nyúlánk és gyenge - szárak nagyon nem tetszettek nekem, de szerencsére a paradicsomnak van egy olyan tulajdonsága, hogy a száráról is képes gyökeret ereszteni, így a "felesleget" egyszerűen elrejtettem a talajszint alá. Egy büszkébb és egy betegebb példányról készítettem képet. A leterített fekete anyagot említettem már korábban, a mesterséges talajtakarás csak ezen az egy ágyáson működik nálunk. A fény elvonása így mindenképp hatékonyabb, de a nád átszúrja ezt is...

A mai napra a tizenöt növényből egy elpusztult valamilyen okból, így tizennégy tő maradt (frissítés: jobban megnézve sajnos csak tizenhárom...). Tisztességes a lemorzsolódás, tavalyról kevesebb gondra emlékszem, de akkor még nem jegyeztem fel semmit sehova. Most legalább ennyi előnyben vagyok.