Viszonylag kevés termék van, amely egy összeomló társadalom körülményei között is ugyanolyan népszerű és keresett, mint a fellendülés idején. Az alkohol viszont biztosan ebbe a kategóriába tartozik. Ami azt illeti, messze nem lepne meg az sem, ha a jövőben még a jelenleginél is többen menekülnének az italhoz az életük fogós problémái elől. A dolog tragikus oldalát félretéve felkészülésként érdemes megismerkedni a bor-, sör- vagy pálinkakészítés tudományával, már csak azért is, mert kis méretekben - a gyárakon kívül - is tökéletesen működtethető folyamatokról van szó. Valójában a személyes hozzáértés és karakter csak növeli az ital értékét. Az üzemi konyha és a házi készítésű ételek között legtöbbször egyértelmű a választás, ez az eset teljesen hasonló ahhoz.
A környék földrajzi viszonyai és a hagyományok tisztelete miatt számomra elsősorban a pálinkafőzés jöhet szóba. E tevékenység felettébb szoros kapcsolatban áll a gyümölcsfák ápolásával és nevelésével, ezúttal egy cseresznyefa termésének feldolgozásáról fogok beszámolni. Magáról a fáról és a szüret folyamatáról nem készítettem fotót, de erről talán elég is annyi, hogy három 60 literes hordót szedtünk tele, illetve hogy az ágakon való mászás és köztük történő bujkálás szinte gyermeki örömöt tud okozni. A gyümölcs leszedésének pillanatát elég nehéz "elkapni", mert a felső, napsütötte cseresznyék már rothadásnak indulnak, mikor az alsó ágakon még jórészt éretlenek a szemek. Ráadásul az időjárás is be tud zavarni, például mi is jöttünk le a fáról a lezúduló eső miatt. A gyümölcs mindazonáltal nem süteménybe kell, a cefrében úgyis felpuhul-megbarnul-elkorhad minden.
A további folyamatok a képeken láthatóak. Először dézsában megmostuk a cseresznyét, eltávolítottuk a zöld leveleket és szipkákat, valamint a penészes vagy egyéb okból vállalhatatlan darabokat. Leírva ez egyszerű, folyamat közben viszont inkább monoton és hosszadalmas. A hordóba dobált, jónak minősített anyagot aztán keverőszárral feltrancsíroztuk, majd egy nagyobb hordóban összegyűjtöttük. Körülbelül 100 liter cefre állt elő a munka végén. Ebbe került 10 kg előre feloldott kristálycukor, valamint 10 gramm felfuttatott borélesztő. E hozzávalókra elvileg nem is lenne szükség, de a használatuk elvileg könnyítést és hatékonyságnövelést jelent. Remélhetőleg segítik majd az erjedés kényes folyamatát. A hordót nem zárjuk le légmentesen, és a tartalmát minden nap többször felkeverjük.
...És imádkozunk, tavaly ugyanis - nem tudjuk biztosan, hogy milyen okból - alig lett a cseresznyéből valami.
2013. július 8., hétfő
2013. július 7., vasárnap
Aki másnak vermet ás...
Noha a tartósításról elsősorban nem ez jut az ember eszébe, a nyáron és kora ősszel learatott terményeket - legalábbis egy részüket - különösebb átalakítási műveletek nélkül, pusztán megfelelő tárolással is el lehet raktározni a szűkösebb téli hónapokra. A mélyhűtő - legalábbis a kereskedelmi forgalomban levő típusai - korántsem nem nevezhető fenntartható technológiának, van viszont egy ősi módszer, ami hasonló hatékonysággal működtethető.
A talaj bizonyos mélység alatt még a legzordabb téli hidegben sem fagy át, ezt a mélységet szokás fagyhatárnak nevezni. Magyarországon nagyságrendileg fél méter az értéke. Mint a képen látható, mi egy másfél méter mély vermet ástunk, ennek a fenekén hellyel-közzel állandóan fenntartható a 2-5 Celsius fokos hőmérséklet, amelyben sok élelmiszer nem indul romlásnak.
A gödör eredetileg 30 centivel szélesebb volt minden irányban, ebben az állapotában lebetonoztuk a fenekét. Utána a 90x300-as fadobozt állítottuk fel, melynek külsejét kátránypapír óvja a korhadástól. A megmaradó oldalsó rést ezután betemettük. A második képen egy szellőző "cső" látható, egy-egy ilyet helyeztünk el a verem két végén. Természetesen a tároló még nincs kész, ezért a végső állapotának a bemutatására még egy posztot szeretnék majd szánni. Annyit viszont elmondhatok, hogy mióta ez a kép készült, újabb távtartókat feszítettünk a doboz közepére. Amikor ugyanis a középen látható vízszintes deszkát kivettük, a visszatöltött föld hirtelen 15-20 centivel benyomta az oldalfalakat... Szép munka volt mindent visszakalapálni. A következő lépés mindenképp a helyzet stabilizálása, ezt öntözéssel és alkalmi taposással-döngöléssel próbáljuk jelenleg elérni.
A talaj bizonyos mélység alatt még a legzordabb téli hidegben sem fagy át, ezt a mélységet szokás fagyhatárnak nevezni. Magyarországon nagyságrendileg fél méter az értéke. Mint a képen látható, mi egy másfél méter mély vermet ástunk, ennek a fenekén hellyel-közzel állandóan fenntartható a 2-5 Celsius fokos hőmérséklet, amelyben sok élelmiszer nem indul romlásnak.
A gödör eredetileg 30 centivel szélesebb volt minden irányban, ebben az állapotában lebetonoztuk a fenekét. Utána a 90x300-as fadobozt állítottuk fel, melynek külsejét kátránypapír óvja a korhadástól. A megmaradó oldalsó rést ezután betemettük. A második képen egy szellőző "cső" látható, egy-egy ilyet helyeztünk el a verem két végén. Természetesen a tároló még nincs kész, ezért a végső állapotának a bemutatására még egy posztot szeretnék majd szánni. Annyit viszont elmondhatok, hogy mióta ez a kép készült, újabb távtartókat feszítettünk a doboz közepére. Amikor ugyanis a középen látható vízszintes deszkát kivettük, a visszatöltött föld hirtelen 15-20 centivel benyomta az oldalfalakat... Szép munka volt mindent visszakalapálni. A következő lépés mindenképp a helyzet stabilizálása, ezt öntözéssel és alkalmi taposással-döngöléssel próbáljuk jelenleg elérni.
2013. július 5., péntek
Aratás: cékla
Mikor az ember elkezd foglalkozni a kertészkedéssel, nem is gondolja, milyen fejleményeket vonhat az maga után. Családom étkezési szokásai például ennek köszönhetően jelentősen megváltoztak. E folyamat egyik zászlóvivője a cékla, amely a köztudatban leginkább furcsa salátanövényként van jelen, amit az iskolai menzán legtöbben érintetlenül hagynak. Ehhez képest mi már évek óta sütve, köretként fogyasztjuk, mert egyrészt felüdítő változatosságot jelent a szokásos krumli-rizs-tészta szentháromsághoz képest, másrészt pedig az íze is különleges. A magam részéről még azt is megkockáztatom, hogy legalább annyira laktató, mint a burgonya, sőt... A fentieknek megfelelően nagyon büszkék vagyunk a cékláinkra a kertben. Ha a képeken nem jönne át egyértelműen, itt igen nagy gumókról van szó, és még az ökölnyi méret esetén sem csökken a termény minősége.
2013. július 3., szerda
Aratás: borsó
Korábban mutattam egy képet a borsó virágzásáról. Nos, az azóta eltelt időben a virágok hüvelyekké fejlődtek, telis-tele édes, zöld borsószemekkel. A termés aratása folyamatos, most egy nagyobb adagról számolok be. A növények átláthatatlansága miatt bizonytalan a becslés, de nagyságrendileg 3-4 kilogramm borsószem várható idén. Ebből egy kg látható a második képen. Már két borsóleves is lecsúszott a torkunkon, és elfogultság nélkül is állíthatom, kiválóan sikerült a kert két megfelelő ágyásának gondozása.
Érdemes megemlíteni, hogy termés tömegének csupán 40%-át adják a szemek, a hüvely részt vszont jelen állás szerint csak komposztnak tudjuk felhasználni. Megérné kitalálni egy jó és egyszerű receptet ennek az alapanyagnak a kiaknázására, mivel nemcsak szép, hanem a szemekhez hasonlóan igen ízletes is. Ezt onnan tudom, hogy egy főzelékben tavaly volt alkalmam megkóstolni, sajnos azonban azt az étkezést is kész tortúrává varázsolta a hüvelyben elrejtett vékony, elrághatatlan hártya. Ha ezt valahogy el lehetne távolítani, gyakorlatilag megdupláznánk a kinyert táplálék mennyiségét...
Érdemes megemlíteni, hogy termés tömegének csupán 40%-át adják a szemek, a hüvely részt vszont jelen állás szerint csak komposztnak tudjuk felhasználni. Megérné kitalálni egy jó és egyszerű receptet ennek az alapanyagnak a kiaknázására, mivel nemcsak szép, hanem a szemekhez hasonlóan igen ízletes is. Ezt onnan tudom, hogy egy főzelékben tavaly volt alkalmam megkóstolni, sajnos azonban azt az étkezést is kész tortúrává varázsolta a hüvelyben elrejtett vékony, elrághatatlan hártya. Ha ezt valahogy el lehetne távolítani, gyakorlatilag megdupláznánk a kinyert táplálék mennyiségét...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)