Mérlegelt kockázat

A palánták kiültetése mindig körültekintő döntés eredménye, hiszen a mi éghajlatunk gyakran tartogat fagyokat májusra is, ami egy éjszaka alatt több hónapnyi gondoskodásunkat taszíthatja a semmibe. Épp ezért ismerjük a Pongrác, Szervác és Bonifác névnapokat fagyosszentekként, az említett művelettel ezeket a dátumokat megvárni az talán valamennyire általánosnak mondható.

Az én paradicsomjaim esetében a delikvensek viszonylagos satnyasága erősen a minél hamarabbi "kiengedés" irányába hatott. Valahogy úgy voltam vele, hogy ha kint pusztulnak el, akkor talán egy hajszálnyival kevésbé fogom sajnálni, hiszen akkor tényleg a természetes körülmények végzik el a piszkos munkát. Ez valószínűleg ostobaság, másik oldalról nézve viszont a környezetváltozás gyakran jót tesz a beteg élőlényeknek. Mivel már május közepe felé közeledünk, és nyoma sincs fagynak, meghoztam a visszavonhatatlan döntést. Ráadásul a keddi borús, esős idő is pontosan ilyesmire kínálta magát.

Itt van a díszes kompánia. Ezek az indaszerű - nyúlánk és gyenge - szárak nagyon nem tetszettek nekem, de szerencsére a paradicsomnak van egy olyan tulajdonsága, hogy a száráról is képes gyökeret ereszteni, így a "felesleget" egyszerűen elrejtettem a talajszint alá. Egy büszkébb és egy betegebb példányról készítettem képet. A leterített fekete anyagot említettem már korábban, a mesterséges talajtakarás csak ezen az egy ágyáson működik nálunk. A fény elvonása így mindenképp hatékonyabb, de a nád átszúrja ezt is...

A mai napra a tizenöt növényből egy elpusztult valamilyen okból, így tizennégy tő maradt (frissítés: jobban megnézve sajnos csak tizenhárom...). Tisztességes a lemorzsolódás, tavalyról kevesebb gondra emlékszem, de akkor még nem jegyeztem fel semmit sehova. Most legalább ennyi előnyben vagyok.

Költöztetés vasvillával

Néhány nappal az elkészülte után sikerült üzembe állítani az új komposztálót. A folyamat nem túl bonyolult, de pár tapasztalat azért szerephez jutott. Ott van például mindjárt az előző tároló kiürítése, ami nem volt egy leányálom. A matéria tele van hosszabb-rövidebb ágakkal, amelyek igencsak megnehezítik a mozgatását. Ezzel fizet az ember a lustaságért, amikor nem volt hajlandó felaprítani a "hozzávalókat"... Az mindenesetre egyértelműen kiderült, hogy a vasvilla ehhez a megfelelő eszköz, míg a mélyebb rétegekben - ahol a dolgok jó része már szétkorhadt - ásóval könnyebb boldogulni. A régi láda helyén igen jó minőségű termőtalaj marad, de ez a szép az organikus gazdálkodásban, olyan nyereségekre tehetünk szert, melyeket nem is terveztünk.

A komposztot állítólag egy gúlaszerű halomba érdemes dobálni, ez a legkedvezőbb a hő megtartása szempontjából. Az egész bomlás lényeges részét adó baktériumfajok meleg és a kicsavart szivacshoz hasonlóan nedves környezetben burjánzanak igazán szépen. Vigyázni kell rájuk, hasznos háziállatok. Szerencsére ez egyébként is az a forma, ahogy az ember dobálja a földet, szóval nem okozott megerőltetést. Az anyag mennyisége viszont kissé meglepett, eddig kevesebbnek tűnt.

Ezután járulékos munkálatok következtek. Az eddigiekkel ellentétben ezúttal szeretnék legalább időnként ránézni a komposzt állapotára és gondozni a környezetét, ezért a raklapok tövében kiszedtem a gazt és hogy ne is nagyon nőkön ki újra, szénát terítettem a helyére. A nádas közelsége miatt persze könnyen lehet, hogy ezzel nem megyek sokra. Végül az egészet befedtem három kátránypapírból készült tetőelemmel. (Megdöbbentő, mi minden termelődik, ha folyton épít valamit az ember... ) Ez majd remélhetőleg megvédi a direkt napsugárzástól és főleg a közvetlen esőtől, amelyek eltorzíthatnák a feljebb említett kedvező állapotokat. Azokat persze el is kell majd érni valahogy, remélem, hogy ezt a természet megoldja...

Új kezdet

A következő képekhez aligha szükséges különösebb magyarázó kommentár, a héten új komposztáló ládát készítettem. Természetesen szükség lesz további munkálatokra, de a raklapok összeszögelése önmagában is megérdemli, hogy megörökítsem. Az így keletkezett több mint három köbméteres tároló több előnnyel is bír az előzőhöz képest. Elsősorban azt emelném ki, hogy körülbelül szabályos négyzet az alakja és nincs két részre szabva, másodsorban pedig, hogy nem támaszkodik semmilyen kerítéshez. Az előbbi paraméterek főként a komposzt minősége és a keletkezési folyamat szempontjából fontosak, mert reményeim szerint könnyebben és hatékonyabban lehet majd az ezzel kapcsolatos munkákat - például a forgatást - véghezvinni. Ami a kerítést illeti, ezt azért akartuk ezúttal távolabb tudni, mert a gyomokat alatta igen nehéz volt kordában tartani, ezek pedig előszeretettel telepedtek a kertünk számára felhalmozott tápanyagokra.

Mint látható, a ládát hulladék raklapok alkotják, így nem is nevezhető igazi szépségnek. Ez nem is volt cél. Igazság szerint a lécek előbb-utóbb maguk is elkorhadnak, így teljesen felesleges túl nagy erőfeszítést tenni a látványért.

Pár nap a világ

Nem tudom, mennyire feltűnő, de az itteni bejegyzések jó része néhány napos csúszásban van az elvégzett munka valódi időpontjához képest. Legtöbbször ez nem okoz különösebb gondot, a jelenlegi eset viszont talán nevezhető különlegesnek. A gyümölcsfák ugyanis meglepően rövid ideig virágoznak, a kényelmes tempóm pedig megakadályozta, hogy a többségükről időben képet készítsek. Maradtak tehát a későn virágzó almafák, ezek egyike látható a fotókon. A fa tövében látható sárga virág büdöske, melyet a hangyák - és velük együtt a levéltetvek - távol tartása érdekében vetettünk be.

Annyit mindenképp meg kell jegyeznem, hogy a rövid virágba borulás előnnyel is jár, utána ugyanis a fagy már jóval kevesebb gondot tud okozni. Bízom benne, hogy a májusi fagyok idén elmaradnak, de mindig számítani kell rájuk, ezért nem bánom, ha lehullanak a szirmok.