Tea kicsit másképp

A hosszú téli hónapokkal ellentétben - amikor alig tudtam valamit közzétenni - mostanában egyre inkább az okoz nehézségeket, hogy túl sok ideillő párhuzamos folyamat zajlik körülöttem, amelyeket lassan már magam sem tudok igazán követni... A szabadtéri munkák beindulása természetesen összekapcsolódó tevékenységek egész sorát vonja maga után a szerszámok átvizsgálásától a különféle hiányzó cuccok megkereséséig, nem is beszélve a konkrét feladatokról. Nem állítom, hogy minden apróságról be fogok számolni itt - ez ostobaság is lenne -, de azért lassacskán több minden szóba fog kerülni.

A fenntartható gazdálkodás egyik sarokköve a talaj termőképességének megőrzése, erre a célra pedig a komposzt egyszerű, és egyben zseniális technológiáját is sikerrel alkalmazhatjuk. A szerves anyagok bomlásának általunk manipulált és gyorsított folyamata remekül illeszkedik a kert műveléséhez és háztartás egyéb hulladékainak felhasználásához.

Ezúttal egy számunkra új változatot próbálunk ki, a komposzt teát. Mivel a kupacot igen régen forgattam meg, viszonylag mélyre kellett ásni azért a néhány maréknyi anyagért, amit a képeken láthatunk (két kis vödröt egyharmadig töltöttem vele). A felöntéséhez összegyűjtött esővizet használtunk, ez ugye egyébként is bőven hullott ránk mostanában. Elvileg néhány nap kevergetés után megfelelő hígítással felhasználható lesz az oldat. Jelenleg - két nap után - viszonylag homogén, tényleg teaszerű jellege van, csak kevés lerakódás maradt a vödör alján. Nem igazán tudom, hogy mit várjak ettől a trágyázási módszertől, nehéz is lesz eredményt hirdetni. Bizonyos mértékig a kertész tapasztalatán, megérzésein és szubjektív megítélésén is múlik, hogy milyen módszereket használ. Az mindenesetre mindig izgalmas, ha új dolgok kerülnek napirendre.

 

Tűzzel-vassal

Ma újabb kategóriát szeretnék nyitni a blogon, a fenntartható életmód egy újabb szeletébe szeretnék kicsit belekapni. A közvetlen hasznot nem hozó dísznövények, díszkertek neveléséről és ápolásáról lesz szó, természetesen az eddigiekhez hasonlóan nagyjából a munkák időrendjét követve. Ez a fajta kertészkedés egyáltalán nem felesleges, számos alkalommal zengtem már ódákat a sokszínűség fontosságáról (például itt), és ezt ebben az esetben is érvényesnek gondolom. Miért érdemes dísznövényeket nevelni? Sokaknak elég hozzá annyi is, hogy megszépítsék a környezetüket, hogy a maguk képére formálják azt. Kevesebb hangsúlyt kap, hogy a díszkert folyamatos kölcsönhatásban áll a többi minket érdeklő folyamattal. Ez a kölcsönhatás lehet egészen konkrét, ahogyan a a színes virágok odavonzzák a rovarokat a veteményeshez, de a tudásunk és tapasztalataink bővítésében játszott szerepük sem elhanyagolható. A dísznövények épp olyan gondoskodást igényelnek, mint a haszonnövények, némi gyakorlás pedig ugyebár még senkinek nem ártott meg.

A mai téma is főként az utóbbi megközelítést igazolja, hiszen egy olyan tevékenységről van szó, amely minden fenntartható gazdálkodás elválaszthatatlan része, és amelyet ennek ellenére legtöbbször szeretnénk elkerülni. Arról van szó, hogy a betegségeket, a beteg egyedeket - legyenek azok paradicsompalánták, nyulak vagy szilvafák - el kell távolítani az általunk nevelt állományból, sőt, el kell pusztítani. Ezzel a természetes hatásokat segítjük, azt hogy általában egészségesebb legyen a környezetük. Sokszor fájdalmas meghozni ezt a döntést, de a halogatás ritkán segít rajta.

Az "áldozat" ezúttal egy fűzfa volt, melyet fiatalabb és sokkal vidámabb látványt nyújtó fajtársával helyettesítettünk. A képsorozat viszonylag pontosan megfogja a műveletet, talán annyit fűznék hozzá, hogy egy vödör vízzel adtunk némi kezdőlöketet a megtelepedéshez, illetve, hogy a támasztékra a gyakran viharos szél miatt volt szükség. A régit az időjárás többször is durván megrépázta; a maradványait valószínűleg elfűtjük-eltüzeljük majd.

Végre tavasz

Ezen a héten az időjárás végre kegyeibe fogadott bennünket, ezért neki lehetett fogni a kültéri munkáknak is. Mivel az itt taglalt projektek nem kis része pontosan ilyen szezonális jellegű, bízom benne, hogy ez a bejegyzések gyakoriságának és főleg minőségének a javulásával is együtt jár majd.

A kerti földmunkákról nehéz hosszasan írni, hiszen körülbelül azért alighanem mindenkinek vannak róla alapvető ismeretei. Talán a nagymama kertjében ásott fel egyszer egy ágyást, talán egy regényben olvasott ilyesmit, vagy a tévében látta, de még egy ízig-vérig városi polgár is sejtheti, miről van szó. Teljes mértékig viszont nem akartam elkerülni a témát, mert a fontossága mellett hosszabb távon azért elég látványos, no meg persze - ezt az egyet mérnökként jól megtanultam - ha már kísérletezünk, akkor kötelező mindent pontosan feljegyezni... Az ásás, kapálás és a különböző földmunkák pár generációval ezelőtt probléma nélkül biztosították a lakosság megfelelő kondícióját, nem volt szükség súlyzókra és testépítő gépekre... Ráadásul a munka nyereséges volt, hiszen zöldségekhez, gyümölcsökhöz, gabonához, egy szóval ételhez jutott így az ember, míg a konditermek használatakor a a nyereség bizony a tulajdonosé.

Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a veteményeskertünk két viszonylag elszigetelt területen helyezkedik el, ezek állapotáról készül most egy rövid összefoglaló. Kedd délelőtt - az ásót kivéve, melyet én szúrtam le - ez a kép fogadott odakint:

A kert hozzánk közelebb, illetve a fától jobbra eső részét idén törtük fel először, látható, hogy ez tele van jókora rögökkel, melyet jó részben felszíni növényzet gyökerei fognak össze. A korábban is "üzemben levő" terület jobb oldala azért ilyen zöld, mert oda ősszel vöröshagymát ültettünk, ezt pedig egy ideje senkinek nem volt kedve kigyomlálni vagy kikapálni. Én épp ezt a célt tűztem ki, illetve az új ágyásokat is szerettem volna civilizált formába önteni. Kicsit több mint másfél óra ásás, kapálás és gereblyézés után alakult ki a következő fénykép szerinti állapot.

Ami a kertészkedést illeti, nem vagyok híve a totális pontosságnak és merev precizitásnak, ugyanakkor azért ez a munka még szerintem sincs kész. Főleg a rögök szétverése okozott frusztrált pillanatokat, bízom benne, hogy idővel azért kicsit még fel fognak lazulni. Összehasonlításképpen szerepeljen itt a másik veteményes, amelyet családom igényesebb tagjai gondoztak eddig, ide már számos magot is elvetettünk, például retket, borsót, céklát, különböző fűszernövényeket. Most is látható jó pár tő szépen zöldellő fokhagyma, amelyek még tavalyról maradtak.

A letakart részre csak másodvetés fog kerülni, addig szeretnénk hogy ne lepje el az őshonos növényzet (a gyomok). A kerítés mellett, bal oldalon látható egy fahamuval töltött zacskó, ebből a fűtésnél bőven termelődő anyagból is került valamennyi a talajba, illetve a komposztba is. Tőle balra szintén korábbi ágyásokat találnánk, de ezeknek a helyére idén valami más fog kerülni, ezért az ott ültetett őszi hagyma majdani learatásától eltekintve a művelésből kivontuk őket. Lassan-lassan alakulgat minden, bízom benne, hogy a tavasz elcsúszása nem okoz majd jóvátehetetlen károkat, és mindenre lesz idő, amit ki szeretnénk próbálni.

Még néhány simítás

Sajnos az elmúlt napokban nem igazán sikerült semmilyen értelmes és itt megosztható munkát véghezvinnem, ebben a továbbra is igen mostoha időjárásnak komoly szerepe volt. Különösen a kertszezon kezdetének folyamatos halasztgatása idegesít... Mindenesetre korábbról tartalékoltam egy bejegyzést a sörkollektorral kapcsolatban, ezt pedig most szeretném közzétenni. A munka következő nagy fázisa a fő alkatrészek feketére fújása lesz, de a hőálló festéket érdekes módon csak 15 Celsius foknál melegebb környezetben javasolt felvinni. Azt azonban hideg időben sem tiltja meg senki, hogy a kérdéses felületet felkészítsük a festésre.

Amikor az abszorber szigeteléséről volt szó, a figyelmesebb olvasóknak feltűnhetett, hogy az oldalsó párazáró fóliát a kollektor fa oldallapjának elejére tűztük. Ez nem volt különösebben szép megoldás, ráadásul így a fólia szabadon hagyott széle lassacskán elkezdett beszakadozni. A hibák kijavítása néhány nap után halaszthatatlanná vált. Először úgy gondoltuk, hogy ragasztással kiiktatható ez a probléma, de végül a tűzőgép hatásosabbnak és biztonságosabbnak tűnt. Az oldallap belsejére tűztük a visszahajtott és betűrt fóliát.

Ezután egy dolog maradt hátra mindössze: utoljára megvizsgálni az abszorber egyes elemeinek - a sörösdobozoknak - egymáshoz való illeszkedését. Itt túl sok hibára szerencsére nem leltem, azt az egy-két lazább csatlakozást pedig a hőálló ragasztóval stabilizáltam. A teljes tömítés igazság szerint nem érhető el, de kétlem, hogy ezen a kicsiny szivárgáson múlna a kísérletünk sikere.

Most pedig újabb hosszú malmozás következik, amíg az időjárás kegyes lesz, és befejezhetjük a nagy művet. Remélem, hogy nem akkor készül majd el, mikor semmi szükség sem lesz már rá a jó idő miatt... Persze a tél eljön majd újra, ettől felesleges tartani.