Nyerni vagy nyerni?

Nem titok, hogy ez a blog az ipari civilizáció hanyatlásával kapcsolatos kihívások kezelését, az ehhez szükséges ismeretek megszerzését tűzi ki célul. Ehhez a törekvéshez a nagy ellátórendszerektől való minél teljesebb függetlenedés szervesen hozzá tartozik, ugyanakkor kis léptékben a teljes önellátást képtelenség megvalósítani. Megtehetjük viszont, hogy minél kevesebb szemetet termelünk, minél kevesebb dologtól "szabadulunk meg". Ha a szemetet kidobjuk az ajtón, visszajön az ablakon... Ráadásul sok mindenről kiderülhet, hogy akár értelmes célra is fordítható némi gondolkodás után. Épp ezért mindig büszke vagyok rá, ha valamilyen apróságnak helyet találok a ház körüli gazdaságban.

Ezúttal a téli tüzelőből visszamaradt kéreg- és gallydarabok kerültek sorra. Ezek a faaprítás helyén egy nehezen megnevezhető masszába állnak össze, amelyet időnként érdemes kitakarítani. De hová tegyük? A szemétbe? Azért egyrészt fizetni kell (nem is keveset), másrészt ellentmond a fenti elveknek. Elégessük? A fűtőértéke minimális, és rendkívül nehéz vele dolgozni. Könnyen átnedvesedik, és általában tele van a rátapadt porral, földdel. Esetleg a magyar vidéken szokásos péntek esti "füstölés" intézményét pörgethetnénk föl vele, de ehhez a szertartáshoz nincs meg bennem a szükséges pirománia, illetve a megfelelően kényelmetlen füstszaghoz épp elég az is, ha a szomszédok űzik a dolgot...

Egy permakultúrát népszerűsítő blogot olvasgatva ugrott be az ötlet, hogy a gyümölcsfáink alatti mulcsot ezúttal ne szénából terítsük le, hanem ezeket a famaradványokat használjuk fel. A gyümölcsfák természetes környezete az erdők szélén található, egyaránt hozzáférnek az éltető napfényhez, és az erdő többi lakója által már előre létrehozott, megfelelő talajtípushoz (illetve a többi fa által biztosított védelemhez, például a szél ellen). A talaj átalakításához a lehullott gallyak és egyéb korhadt fadarabok is jelentősen hozzájárulnak, ezt pedig akár ki is használhatjuk. Kb. egy tucat növényre bőséggel jutott az imént leírt "szemétből".

A talaj feljavítása talán túl ambíciózus tervnek tűnhet, de vegyük figyelembe, hogy nem kerül semmibe, sőt, a jelenlegi helyzetnél rosszabb semmiképp nem lehet az eredménye. Néha van ilyen is, úgy tűnik.

(A kép nagyjából két hete készült, azóta a barackfa szerencsére már virágzik.)

Ágyások

A legutóbb emlegetett ásás után pár nappal később követezett az ágyások kialakítása, valamint az első tavaszi vetés is. A használt ágyások felszínére komposztot terítettem, majd az egészet letakartam szalmával. Utóbbi remekül megtartja a nedvességet a talajban és gátolja a gyomok elszaporodását, egyszerre azonban munkát is ad: az elültetett retek és hagyma fényhez jutását biztosítani kell. A sorok helye ennek megfelelően látszik is. Sajnos mostanában a szél is gyakran megkezdi a lefektetett takarót, ezért a pótlására is oda kell figyelni.

Az utolsó felvételen látható - a rátapadó föld leütése közben eltört - ásóról rögtön eszembe ötlött e blog mottója... Azt, hogy utólag még mennyit kínlódtunk a nyél csonkjának kiszedésével, inkább nem részletezném. Az ember sosem gondol ilyesmire, mikor új dolgot vásárol.

Innen indul minden

Az elmúlt néhány egy-két hétben - a kedvező időjárást kihasználva - számos kültéri munkát el tudtunk végezni. Az alábbi kép tanúsága szerint a veteményeskert felásását is. Ez természetesen nem a végső állapota a területnek, remélem idővel jóleső érzés lesz majd e képre visszatekinteni.

Két gondolatot fűznék hozzá. Az első az, hogy a kertet ebben az évben gyakorlatilag szétosztottuk a családtagjaim között, így - még ha segítünk is egymásnak - egymás mellett számos különböző művelési stílus is teret fog kapni. Talán még az előfordulhat, hogy tanulunk valamit a különböző döntéseink hatásáról a termésre és a kert egészségére nézve. A szalmával letakart téglalap az én részemen helyezkedik el, ezt egy kísérleti ágyásnak szánom, ahol megpróbálok ásás nélkül gazdálkodni.

A második gondolat csupán annyi, hogy a kutyánk nem szándékosan szerepel rengeteg képen, tőle független témákban is. Ő maga szívesen járkál a gazdái körül, és mintha különös érzéke lenne a fényképeken való önkéntelen pózoláshoz. Elkergetni pedig mi értelme lenne? Ebben az esetben mondjuk nem nagy öröm, hogy a jövendőbeli kertben heverészik, de az ilyen jellegű "kártevésnek" rövidesen a veteményes elkerítésével vetünk majd véget.

Szerelmi bajok

Az állatok számára (is) igazi megpróbáltatás tud lenni a párválasztás. A mi jószágaink számára február első felében érkezett el egy ilyen időszak.

Arról korábban már esett szó, hogy a fiatalabb, Rozi nevű kecskénkhez "béreltünk" egy bakot néhány hétre. (A bérleti díj egyébként csupán a kecskébe táplált takarmány volt.) A jellemző időszak ilyen műveletekre valamivel több, mint három hét, mivel ennyi idő telik el a nőstények két tüzelése között, és érdemes két lehetőséget megvárni. Már ha egyáltalán tüzelnek, mert az összegyűjtött források alapján egymás után csak két-három alkalom áll rendelkezésre, évente kétszer... Az első ciklusban a bak kitartóan próbálkozott is az utódnemzéssel, Rozi viszont a szemünk láttára egyszer sem engedte végigvinni a küldetést. Ugyanakkor láttunk gyanús váladékokat a kecske hátsó felén, szóval kettesben lehet, hogy nem volt ennyire szégyenlős... A második tüzelés aztán egy az egyben elmaradt, ami lehet a vemhesség jele is, de korántsem bizonyító erejű.

Ekkorra már annyira összemelegedtek a bakkal, hogy szinte kegyetlennek éreztük magunkat, mikor a hímet hazavittük. Úgy feküdtek egymás mellett, mintha örök idők óta együtt lennének. Azóta a nőstény étvágya visszaesett, és kissé kiszámíthatatlanul viselkedik. Ez is lehet a vemhesség jele, és ez sem bizonyító erejű.

E történésekkel egy időben a kutyánk is - életében először - ivarzani kezdett. A nemi szervéből szivárgó vér (jó, tudom, hogy valójában nem vér, de most mindegy) volt ennek az első jele, a második pedig az, hogy megbetegedett. Olyan furcsa torokhangokat adott ki, hogy nem tudtuk eldönteni, hányingere van, vagy a szokásos rágcsálás légcsövébe juttatott valamilyen tárgyat. Időnként ez hányással is párosult, de nem mindig. Aztán az állatorvostól megtudtuk, hogy ez a hangos lehelés és hörgés közötti zaj a kutyák köhögése. Jó egy hétig kellett kúrálni szegényt, injekciókkal, illetve a kosztjába rejtett gyógyszerekkel is. Ez idő alatt diétára is kellett fogni, és a jól  megszokott tiszta izom, vállas vasgyúró megjelenéséből jócskán veszített is. A tüzelés gyengítette le az immunrendszerét, így fertőzhette meg ez a betegség.

Szerencsére most már minden rendben, bár a "vérzés" még mindig tart. Igyekezzük távol tartani a környék kanjaitól, most jön jól igazán, hogy elég sűrű kerítés húztunk fel. Általában is elmondható, hogy az állatok körül mindig zajlik az élet, de most örökre kiderült számomra, hogy a szaporodás idején e tétel helyessége még látványosabb...