2013. szeptember 17., kedd

Reszkető kihívás

Ismét óriási fába vágtuk a fejszénket. A képen egy fél éves núbiai kecskegida látható... Az állatot eddig eléggé rideg jelleggel tartották, csak most - tőlünk - kapta a Rozi nevet. Elvadult, rémült kis jószág, sajnos eddig még a káposztaleveleket sem kóstolta meg. Remélhetőleg hamar megszokja majd az új körülményeket, mi igazán jót akarunk neki.



2013. szeptember 8., vasárnap

Támaszték rossz időkre

Mivel a málna évelő növény, érdemes köré tartós infrastruktúrát építeni. Ezen elsősorban tartószerkezetet értek, mert a vesszők összevisszaságát ennek segítségével lehet kordában tartani. A képek a mi megoldásunkat mutatják, amelyhez karókhoz és a kerítésdróthoz kötözött alumíniumkábelt használtunk fel. A piros szigetelés azért fakult rózsaszínre, mert a kábel igen sokat tartózkodott a szabad ég alatt... De így legalább leteszteltük, hogy tényleg eléggé strapabíró erre a funkcióra.



2013. szeptember 7., szombat

Terem a szilvafa

Ha nem egy városi betondzsungel legélettelenebb, holdbéli táján lakik valaki, akkor az elmúlt hetekben valószínűleg találkozott teljes díszben pompázó, terméstől rogyadozó szilvafákkal. Igen könnyű őket észrevenni, mivel a lehullott és széttaposott szemek édes illatukkal odavonzzák a legkülönbözőbb rovarokat is. Ahol én élek, számos vadszilvafa is fellelhető, amelyek minden emberi beavatkozás nélkül, az út mentén fejlődnek, és édes-savanyú ajándékot adnak a vállalkozó kedvű szüretelőknek.

Most azonban egy nemesített szilvafáról lesz szó, amelyet a kertünkben nevelünk. Ahogy a képeken is látszik, egy fiatal növényről van szó, ezért is támadhatta meg sikeresen a leveleken és gyümölcsökön megfigyelhető betegség. Mindazonáltal a termés fogyasztható és finom, a mennyiségére pedig egyáltalán nem lehet panasz. Néhány ágat fel kellett támogatni, nehogy földig hajoljanak vagy letörjenek a szilva súlya alatt. (A hordót a lehullott szemek összegyűjtésére tettük oda, azokból idővel cefre lesz majd.)




2013. szeptember 2., hétfő

A kötelező gikszer

Sok örömteli bejegyzés után most egy kicsit önkritikusabb hangot kell megütnöm. Sajnos a palántáról nevelt paradicsomok gondozása ebben az évben elég sok kívánnivalót hagyott maga után. A okok részletei tanulságosak, de annyira sokrétűek - beleértve például ember és ember közti félreértéseket is - hogy leírva minden mentegetőzésnek tűnne. A lényeg, hogy a növényeket végül nem kötöttem fel, nem igazán öntöztem és alig törődtem az őket megtámadó betegségekkel is. Az eredmény természetesen a kisebb mennyiségű és gyengébb minőségű termésben mutatkozik meg, ami a tavalyi nagyszerű év után komoly csalódás.

A képeken is látszik, hogy itt bizony pusztító szabadság uralkodik, az elvadult körülmények nem igazán kedveznek a paradicsomnak. Nem szeretném sokáig húzni ezt a szégyenletes epizódot, de azt hozzá kell még tennem, hogy így is jutott azért a gyümölcsből az asztalunkra. Legközelebb igyekszem majd jobban figyelni, ezzel együtt mindenkit csak biztatni tudok, hogy ültessen palántát. Valószínűleg egyébként a paprika pompás fejlődéséhez hozzájárult, hogy elválasztottuk a paradicsomoktól, nem csak a körültekintőbb gondozás miatt, hanem mert a két faj nem kedveli egymás társaságát.